2024. március 29., péntek

Új kút épült

Létrejött a Kishegyes Értéktár Egyesület – Kiirtották a Verbászra vezető út mentén a fákat

Az elmúlt évben is sok esemény és beruházás volt Kishegyes község területén. Cikksorozatunkban, a teljesség igénye nélkül, végigkövetjük, hogy mi minden történt az elmúlt 12 hónapban a községben.

A 2021-es év még mindig a járványhelyzet árnyékában köszöntött ránk. Az évet kevésbé határozta meg, mint 2020-at, de még mindig befolyásolta a mindennapi életet. Januárban általában kevés dolog történik, nem volt ez másként tavaly sem. Az újságíró 2021 januárjában is éves összefoglalókat írt, a bácsfeketehegyi könyvtárban pedig véget ért egy pecsétgyűjtő akció, amivel a gyermekeket próbálták az olvasás szeretetére nevelni. Valakik úgy gondolták, hogy az ünnepek után betörnek egy családi házba, ahonnan pénzt és arany fülbevalókat loptak el. A rendőrség elcsípte az elkövetőket, és a zsákmányt is megtalálták náluk.

Január második felében Kishegyes községben is megkezdődött a Covid elleni vakcina adása. Elsőként az egészségügyi dolgozók vehették fel az oltást, amiből ekkor még csak a kínait lehetett igényelni. Január végén hírt adtunk róla, hogy Kishegyesen létrejött egy új civil szervezet, a Kishegyes Értéktár Egyesület. Az egyesület alapítója dr. Szőke Anna néprajzkutató, aki céljaikról elmondta, hogy az egyesület a település értékeinek meghatározása, védelme, megőrzése és archiválása érdekében jött létre. Olyan lokális és kulturális elemekről van szó, amelyek közösségépítő szerepet is betöltenek, és nagyban formálják az identitástudatunkat. A hónap végén az önkormányzat pályázatot írt ki civil szervezetek, művelődési és sportegyesületek számára, amelyeknek ez fellélegzést jelentett, hiszen egy évvel korábban a támogatásokat jócskán megnyirbálták a járványhelyzet miatt. Szerencsére, a helyzet kapcsán nem szűntek meg civil szervezetek, épp ellenkezőleg, még nőtt is a számuk.

A B1-es kút fúrása

A B1-es kút fúrása

Februárban folytatódott a vakcina adása, a szükséges előjegyeztetésben a Vöröskereszt aktivistái segítették a polgárokat. A kishegyesi Újfaluban lévő B3-as kút még 2020-ban meghibásodott, ekkor rövid távon megoldották a problémát, februárban viszont befejeződött az új furat kiásása. A Komunál Közvállalat erre kapcsolta rá a kutat, biztosítva ezzel a szükséges vízellátást. Ugyancsak ez idő tájt megkezdődött Kishegyesen a Verbászi út végén lévő B1-es kútnak a fúrása. Ezzel a Híd utcában lévő B4-es kutat szerették volna tehermentesíteni.

A kishegyesi helyi közösség pályázatot írt ki a falu díszpolgári címére és más elismeréseire. Február 21-én a bácsfeketehegyiek a falu szülöttjére, Bányai János irodalmárra, tanszékvezető tanárra emlékeztek. Február második felében a Vöröskereszt községi szervezete közgyűlést tartott, amelyen módosították az egyesület statútumát a hatékonyabb működés érdekében. Február végén a Szerbia Útjai Közvállalat nekiesett a Bácsfeketehegy–Verbász útvonal Verbász felőli részének. Nem az igen rossz állapotban lévő úttestet javították meg, hanem az önkormányzat által ültetett fasort vágták ki. Mint utólag nyilvánvalóvá vált, a fairtást kamu indokkal hajtották végre, és a nagy mennyiségű fa, ami nem kis értéket képviselt, ismeretlen helyre „távozott”. Az önkormányzat hiába tiltakozott az irtás ellen, érdemi választ nem kapott a történtekre.

A hónap egy humánus történéssel ért véget: a bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület három kerekesszéket ajándékozott a Nők Kishegyesi Fórumának. A női fórum ezeket kikölcsönözi a rászorulóknak.