2024. április 19., péntek

Széles körű kínálat az edzőteremben

Pétervári Patrikkal, az adai Alpha Fitness Ada edzőterem tulajdonosával edzésről, erőemelésről

Az adai Pétervári Patrik tavaly márciusban Alpha Fitness Ada néven nyitott edzőtermet Adán. A 25 éves fiatalember gépésztechnikusi végzettséggel édesapja családi vállalkozásában dolgozik, és mellette működteti edzőtermét, amelynek létrehozásában a Prosperitati Alapítvány start up programja is támogatta. A sportról, az edzőterem vezetésében szerzett tapasztalatairól, valamint a vendégeik visszajelzéseiről kérdeztük Patrikot.

Mióta sportolsz?

– A sport 6 éves korom óta jelen van az életemben, többet is kipróbáltam, amelyek közül végül a labdarúgást választottam, egy térdsérülés miatt azonban abba kellett hagynom. Akkor azt mondták az orvosok, hogy nem sportolhatok többet. 14 éves voltam, amikor először edzőteremben jártam erősítés céljából, és akkor még nem gondoltam, hogy később ezer szállal fogok kötődni az edzőterem világához. Egy bizonyos ponton azonban eltűnt a motivációm, és akkor fordultam a teljesítményfókuszú edzés felé. Elkezdtem könyveket olvasni, és utánajárni az erőemeléssel kapcsolatos tudnivalóknak. 2017-ben csatlakoztam a magyarországi Power Builder erőemelő-csapatához, és immár 5 éve dolgozok a budapesti edzőmmel. Legnagyobb sikeremnek a 2018-as magyarországi országos erőemelő-bajnokság 74 kilogrammos súlycsoportjának junior kategóriájában elért első helyemet tekintem. Ahhoz képest, hogy az orvos ajánlotta, ne sportoljak, most versenyszerűen erőemelek, és 200 kilogramm feletti súllyal guggolok. Elvégeztem egy edzői képzést is, illetve tavaly ősszel már sikerült egy személyt felkészítenem egy erőemelő-versenyre.

Hogyan lehet összeegyeztetni a munkavégzést és a mindennapi teendőket a sportolással, esetedben egy edzőterem vezetésével is?

– Kezdetben nehezebb volt, mivel a családi vállalkozásban végzett munka után rögtön jöttem az edzőterembe. Jelenleg 14 óráig dolgozom, így az edzőtermi teendőim előtt van egy kis időm megebédelni, letusolni. Az edzőteremben rajtam kívül Papilion Attila és a párom, Solymosi Adrienn tart edzéseket, és ez segítség nekem.

Okoztak-e nehézségeket a koronavírus-járvány következtében meghozott óvintézkedések?

– A bezártság után az emberek sokkal nagyobb kedvvel mozdultak ki, és nagyon sokan jöttek edzeni. Az nehezítette a munkánkat, hogy korlátozott számú személy tartózkodhatott a teremben, ezért a teremhasználathoz előre be kellett jelentkezni. A járványhelyzettől függetlenül is nagy hangsúlyt helyeztünk a higiéniára, és ezt elvárjuk a vendégeinktől is, hogy tiszta, makulátlan környezetben tudjanak mindig edzeni.

Mi az edzőtermetek erőssége?

– Próbáltunk olyan közeget létrehozni, hogy szélesebb rétegnek megfeleljen, ne csak fiatalabbak vagy csak férfiak járjanak ide, hanem nők is. Olyan új gépeket igyekeztünk beszerezni, amelyeket bárki használni tud, még azok is, akik sosem jártak edzőteremben korábban, illetve hogy egy adott testrész edzésére többfajta alternatívát tudjunk ajánlani. A teremnél használt világosabb szín kiválasztásával igyekeztünk barátságos hangulatot teremteni, és bár elsőre ez apróságnak tűnhet, nagyon nagy jelentősége van. Magyarországról beszereztünk egy Infrashape-et is, amely az egyik legmodernebb alakformáló fitneszberendezés, ezáltal ritkaságszámba menő pluszszolgáltatást nyújtunk. Nálunk van lehetőség szekrénykulcs bérlésére is, ezáltal bárkinek saját szekrénye lehet, ahol tárolhatja a személyes dolgait.

Hogyan néznek ki nálatok a személyi edzések?

– Heti három alkalommal vannak, és egy óra intenzív edzést fednek le. Az edzés első hetében van egy ismerkedési fázis, próbálok minél több információt begyűjteni a személyről, hogy tudjam, melyek az erősségei, a gyengeségei, az edzés harmadik hetére már sok minden kiderül. Az emberek nagy százalékát mozogni kell megtanítani, mivel nincs meg a mozgáskultúrájuk, gyenge a csípőjük, az ülőmunkát végző személyeknél pedig gyakran gyenge a derék és a váll is. Nincs két egyforma edzés, minden személynek sajátos edzéstervet állítunk fel.

Milyen terveid vannak még?

– Az egyik fő célom, hogy segítsünk a sportolni, erősíteni vágyóknak megtanulni mozogni, valamint hogy minél szélesebb körben tudatosítsuk az „ép testben ép lélek” szemléletmódot. Idén is szeretnék erőemelő-versenyen részt venni. Az edzőterem esetében nem a jelenlegi állapot a végcél, tervezünk még újításokat, bővítéseket, de ez még a jövő zenéje.