2024. április 19., péntek

Fókuszban a szociális előjelű tevékenységek

A koronavírus árnyékában is sikeresen dolgozott a kúlai Vöröskereszt

Neda Rajačić, a Vöröskereszt kúlai szervezetének titkára lapunknak adott interjújában elmondta, folyamatosan betartva a járványügyi intézkedéseket, a múlt évben a község területén a tervezettől valamivel több programot sikerült megvalósítani.

− 2021-ben a szociális jellegű tevékenységekre összpontosítottunk, emellett kiemelhetők az egészségmegőrző akciók, az elsősegélynyújtás-tanfolyamok, az önkéntes véradás, a gyermekekkel és a fiatalokkal való foglalkozások, továbbá több programunk volt a marginalizált csoportok oktatásba történő bevonására – sorolta a titkár.

A múlt évben a községi szervezet 650 nehéz szociális helyzetben élő család számára 800 élelmiszert és higiéniai szereket tartalmazó csomagot osztott szét. Egész évben tartott a ruhagyűjtési és osztási akció, ami nagy visszhangra talált, ezért az idén szeretnék folytatni.

− A szolidaritás hónapja akciót az Isa Bajić Általános Iskola diákjaival közösen szerveztük, és jelentős mennyiségű tanszert, tanfelszerelést sikerült összegyűjteni. A Futás a boldogabb gyermekkorért elnevezésű utcai futóversenyre 520 diák nevezett be, az összegyűlt pénzből egynapos kirándulást szerveztünk a szociálisan hátrányos helyzetben élő gyermekek részére, ez mellett pedig saját eszközeinkből 11 ajándékcsomagot biztosítottunk a Vöröskereszt hetében született babáknak és kismamáknak.

Az önkéntes véradásról szólva Neda Rajačić kifejtette, hogy a község területén tavaly 18 véradási akciót tartottak, 574 liter vér gyűlt össze. Különösen büszkék arra, hogy 90 új véradót jegyeztek.

− Fontos számunkra, hogy a fiatalok megértsék a véradási akció lényegét, ezért több motivációs előadást tartottunk az általános és a középiskolások számára. A vér életet jelent elnevezéssel képzőművészeti és irodalmi pályázatot szerveztünk, amely keretében a legjobb munkák szerzőinek kuponokat biztosítottunk iskolai felszerelés vásárlására. Az év folyamán az egészségfenntartásról, az egészségfejlesztésről és egészségvédelemről tartott előadások mellett az olyan fontos dátumokról sem feledkeztünk meg, mint az egészséges táplálkozás, a füstmentes és az egészségügyi világnap, továbbá az AIDS elleni küzdelem, valamint a szív világnapja.

Az emberkereskedelem ellen oktatással küzd a Vöröskereszt, a helyi vállalatokban dolgozók számára pedig 6 és 12 órás elsősegélynyújtási tanfolyamot szerveztünk – mondta a Vöröskereszt kúlai szervezetének titkára.

Hozzátette, munkájuk során elengedhetetlenül szükség van az önkéntesekre. Az önkéntesek nagy része egyben tag is, tevékenységük főbb területei pedig a véradásszervezés segítése, az adományok gyűjtése, válogatása és az osztásban való részvétel, a különböző egészségügyi bemutatók, segélyprogramok szervezése, valamint sok más, a Vöröskereszt hatáskörébe tartozó tevékenység.