2024. március 28., csütörtök

Újra Európa legszebbje a miskolci adventi villamos

Sorozatban ötödször nyerte el a megtisztelő címet

Az MHD86.cz közlekedési magazin ötödik alkalommal hirdette meg a legszebb adventi villamos versenyt, az első helyen újra a miskolci villamos végzett, írta a Minap. 

Plzen (Csehország) megvédte a korábbi évek második helyét, a bronz pedig most először Prágát illeti. Az idei szavazáson tizenegy ország huszonhárom villamosa versenyzett az Európa legszebb adventi villamosa címért.

A miskolci adventi villamos legelőször 2012-ben közlekedett a borsodi megyeszékhelyen, akkor még szerényebb díszítéssel a 210-es pályaszámú Tátra típusú szerelvénnyel.

2013 óta a 202-es számú villamos öltözik ünnepi díszbe: az elmúlt kilenc évben volt már piros és óarany színű is, 2018-ban pedig jégpalotává alakították át.

Mai mézeskalács házikó formáját 2019-ben nyerte el, a belső tere azonban évről évre megújul. 

2021 adventjén a jubileum alkalmából belül arany díszítést kapott, ebben a ragyogó pompában fogadják az utasokat. A szépség és a szörnyeteg mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike ma még várják az utazóközönséget – utána pihenni tér az adventi villamos Miskolcon.