2024. április 18., csütörtök

Több mint száz baba

Pénzbeli támogatás és csomag az újszülötteknek

A topolyai helyi közösség a helyi járulék eszközeinek köszönhetően 30 ezer dinárral támogat minden újszülöttet. Azok kérelmezhetik ezt az egyszeri támogatást, akiknek lakhelye a topolyai helyi közösség területén van. Ugyanakkor most minden újszülött úgynevezett újévi csomagot is kap. A higiéniai eszközökből és tisztítószerekből álló, 1800 dinár értékű csomag osztását már december utolsó napjaiban megkezdték. A szülők a helyi közösség irodájában vehetik át.

A topolyai helyi közösség területén 2021-ben több mint száz újszülött jött a világra. Minden újszülöttet 30.000 dináros támogatásban részesítenek. Emellett újévi csomagot is átvehetnek a szülők. Aki még nem vette át, az január elején is megteheti. Fekete Bánov Ágnes, a helyi közösség végrehajtó bizottságának az elnöke elmondta, hogy a járványügyi helyzet miatt nem hívták össze egy napon a szülőket, hanem a csomagot mindenki átveheti a helyi közösség irodájában. Azt is elmondta, hogy a 30.000 dináros támogatást minden olyan szülő igényelheti a gyermeke után jövőre is, akiknek a hivatalosan bejegyzett lakhelye a topolyai helyi közösség területén található. Elsősorban a helyi járulék eszközeiből tudják biztosítani az ilyen és ehhez hasonló támogatásokat. Éppen ezért reményét fejezte ki, hogy a referendumon ismét megszavazzák majd a helyi járulék bevezetését a polgárok. A tervek szerint újabb tíz évre vezetnék be, amiről az ott lakók népszavazás útján dönthetnek majd.

Holló Dániel tanácselnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a csomagokat az érintettek január 4-én, 5-én és 6-án is átvehetik mindennap 15 óráig. Hozzátette, hogy a 30.000 dináros egyszeri támogatás igénylésekor mellékelni kell a gyermek anyakönyvi kivonatát, illetve a szülő folyószámlaszámát, amelyre a pénzt át tudják utalni.