2022. május 16., hétfő

Hangos szilveszter

Kisfiú az év első újszülöttje

Az előző évhez hasonlóan ezúttal sem rendeztek szervezett szilveszterezést Szabadka központjában. A városban már napközben megteltek a szórakozóhelyek. Az év legvidámabb éjszakáján számos tüzijáték, petárda durrant el, aminek következtében több kutya megszökött otthonából.

Szabadka város illetékesei december 22-én még bejelentették a település közőpontjában megrendezett szilveszterezés részleteit, de nem egész egy héttel később a polgármester egy közleményben jelezte, hogy a járványhelyzetre való tekintettel nem kerül sor szervezett szilveszterezésre, és az erre előirányzott 4,5 millió dinárt egyéb célokra fordítják.

Ennek ellenére szilveszter éjszakáján több polgártársunk úgy döntött, hogy tesz egy sétát a feldíszített városközpontban. Így a központ a találkozások és barátkozások helyszíne lett, amit a Winterfest keretében működő néhány, forralt bort is árusító stand is biztosított.

A subotica.com hírportál tudósítása szerint december 31-én számos szórakozóhelyen szerveztek nappali szilveszterezést. A szórakozóhelyek a járványügyi előírások szerint csökkentett kapacitással működhettek, és e napon is érvényben volt a szabály, hogy 20 óra után csak azok a polgártársaink tartózkodhatnak a kávézókban, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

Ezzel összhangban a szórakozóhelyek már a délelőtti óráktók tele voltak. Az esti órákban azonban kevesebb kávézó állt nyitva a szórakozni vágyók előtt, és azok sem teltek meg.

Nem hivatalos információink szerint az év utolsó napján több kisebb közúti baleset is történt a város területén. Az év utolsó napjaiban a média, a különböző állatvédő szervezetek és magánszemélyek is igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy a szilveszteresti petárdázás, tüzijátékozás milyen hatással lehet a kutyákra, és arra kérték az állattartókat, hogy fokozottan ügyeljenek kedvenceikre.

Ennek ellenére az év első napjaiban a közösségi oldalakon megjelentek azok a bejegyzések, amelyekben kutyatulajdonosok kérik az ismerőseik segítségét kedvencük megtalálásában.

Szabadka város területén 1-jén több helyen is falkába verődött kutyákat láttak, és az állatok jelentős része nyakörvet viselt.

A Pannon RTV tudósítása szerint a Szabadkai Közkórházban az év első újszülöttje január 1-jén 12.25-kor látta meg a napvilágot. A kisfiú császármetszéssel, 3090 grammal jött világra, és a tudósítás szerint az édesanya, Rolc Nikolina és a baba is jól van.