2024. március 29., péntek

A jótékonyság kulcsfontosságú

Török István számos közintézménynek adományozott festményt, gyakran karitatív céllal

Török István egész életében kitartóan és szívből dolgozott, számos kiállítása és elismerések tömkelege bizonyítja fáradhatatlan alkotói munkásságát. A mai napig megingathatatlan, képzőművészeti szakköröket vezet Palicson és Szabadkán is. Török Istvánnal azokról a nagyméretű képekről beszélgettünk, amelyeket nagylelkűen jótékony célra bocsájtott vagy elajándékozott mintegy 50 év leforgása alatt: pontosabban 1969 és 2019 között. Az említett festmények közül talán egy alkalommal térítették meg annak árát, azonban az összes többi kép a festő jóvoltából került Vajdaság és Magyarország különböző pontjaira. Beszélgetőtársunk a dátumokat már csak emlékezetből írta le egy kis papírra.

A legkorábbi emléke e tekintetben 1969‑re nyúlik vissza, amikor is egy belgrádi segélyszervezetnek kínált fel egy általa készült festményt. Három év múlva a szabadkai Ipartestületből érkezett egy felkérés, melyben arra kérték, hogy fessen öt képet az akkori mesterségekről, melyek végül a székház kávézójába lettek kiállítva. 1975‑ben lehetősége adódott a valamikori Ifjúsági- és Pionir Otthon műtermének használatára, ezért hálából megajándékozta őket egy festménnyel, ami később átkerült a szabadkai Műszaki Szakfőiskolára, s mint kiderült, nem ez az egyetlen alkotása ebben az épületben. A hetvenes évek végén, a Jadran mozi felújítását követően Török Istvánnak egy triptihonja és további két festménye került az épület előcsarnokába. A Lifka mozi előcsarnokában szintén az ő egyik képe volt látható. A szemfülesek a szabadkai rendőrség és a bíróság épületében is felfedezhetik Török István alkotásait, amelyeket szintén ajándékba adott. A festő kiemelte még a valamikori Zágráb kávéházat is, ahol a triptihonon kívül még hét alkotásával is találkozhattak az oda látogatók. Távolodva Szabadkától, megtalálhatóak voltak a képei még a hajdújárási ládagyárban és a hajdújárási iskola folyosóján is, e mellett a magyarkanizsai mozi előcsarnokában is látható volt Török Istvánnak egy, a Tiszáról festett képe. A festő képei Magyarországra is eljutottak. 2002‑ben egy nagyméretű kép került egy siófoki szállodába és egy triptihon a rédicsi házasságkötő terembe, valamint a könyvtárterembe. Továbbá egy alkotással kedveskedett Nagykörű lakosainak, mely az ottani Kultúrház nagytermében látható.

Török István sokat járt Szegeden is, ahol úgyszintén számos épületben megtalálhatók a festményei. Kiemelkedő az a jótékonysági kiállítás is, melynek keretében a szabadkai festő összegyűjtött mintegy harminc‑negyven képet, s ezeket a szabadkai Kolevka Gyermekotthonnak adományozta. Végezetül elérkeztünk 2019‑hez, amikor is a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola 23 festménnyel gazdagodott, melyet a festő által vezetett szakkör csoport tagjai festettek, illetve maga Török István.