2024. április 20., szombat

A Branka 2021 legjobb 30 kisjátékfilmje között

A Close-Up Culture magazin a Branka című kisjátékfilmet beválogatta a múlt év legjobb 30 kisjátékfilmje közé. Dina Mušanović, a film főszereplője pedig szintén előkelő helyen szerepel a 2021-es év 30 legjobb alakításának listáján.

K. Kovács Ákos és Oláh Tamás filmje tavaly a Lakiteleki Filmszemle mellett spanyol, német, olasz és lengyel filmfesztiválokon is győzedelmeskedett.

– Jugoszlávia, 1991. Valahol a magyar határ közelében, messze a háborús frontvonalaktól Branka (Dina Mušanović), a szarajevói ápolónő munkát kap egy állami kórház szülészeti osztályán. A fiatal lány teljesen egyedül van. Családjától távol csak magára számíthat. Első munkanapján ismerkedik meg a szinte még kamasz Angélával (Antóci Dorottya), a magyar kismamával, aki magányosan várja első gyermekét. Rövid idő alatt szoros kötelék szövődik közöttük. Önmagukra ismernek a másik kiszolgáltatottságában. Ám hamarosan kiderül, hogy nem magány a legnagyobb teher, amivel Brankának meg kell küzdenie. Az osztály karizmatikus főorvosa (Nenad Pećinar) megpróbálja rávenni arra, hogy segítsen újszülötteket kicsempészni a kórházból, majd hitesse el a szüleikkel azt, hogy a külföldi pároknak eladott babák a születésük után nem sokkal meghaltak. Az önmagát és családját is féltő lánynak élete legnehezebb döntését kell meghoznia – olvasható a port.hu filmismertetőjében.