2024. április 20., szombat

Vulin: A szerbiai rendőrség 2022-ben európai szintű lesz

A szerbiai rendőrség európai szinten lesz 2022-ben, véli Aleksandar Vulin belügyminiszter, aki kiemelte: a szervezett bűncsoportok elleni küzdelem folytatása, az utcai bűnözés mértékének csökkentése és a rendőrök anyagi helyzetének javítása továbbra is a legkomolyabb kihívás lesz.

A Tanjugnak adott ünnepi interjújában Vulin bejelentette, hogy nemsokára pályázatot hirdetnek az új rendőrigazgatói posztra, emellett 2022-ben az állam folytatja a rendőrök lakhatási kérdésének megoldását. Úgy véli, hogy további 400 rendőr is hozzá fog járulni a polgárok nagyobb biztonságához.

A szerb rendőrség 2021-es eredményeit összegezve Vulin kiemelte: különösen büszke a Veljko Belivuk és Marko Miljković fémjelezte bűnözői klán felbomlására, amely, elmondása szerint, nem csak a hazai, hanem a nemzetközi életben is erős nyomot hagyott. A legnagyobb sikertelenségnek tekinti azonban azt, hogy nem hozták meg a rendőrségről szóló törvényt.

A Belivuk csoport elfogása nem az egyetlen jelentősebb rendőrségi akció volt a tavalyi évben. Emellett 24 bűnözői csoportra csaptak le, és 169 személyt tartóztattak le.

– Elvárom, hogy mindegyikük több évnyi börtönbüntetést kapjon, míg a Belivuk–Miljković csoport tagjait életfogytiglanra ítéljék, bár ez nagy meglepetés lenne a számomra – mondta a belügyminiszter.

A bejelentett beruházásokról Vulin elmondta, hogy a szerbiai rendőrség jól felszerelt, és a közelmúltban 7500 új egyenruhát szereztek be, valamint jelentős számú új járművet is biztosítottak, emellett fegyvereket vásároltak, ami különösen fontos volt a rendőrség biztonsága szempontjából.