2024. március 29., péntek

Miért késik az azonos neműek házasságáról szóló törvény?

A korábbi bejelentésekkel ellentétben Szerbiában még nem született meg az azonos neműekről szóló törvény. Bár a törvénytervezet rég készen áll, a képviselőházi eljárás még nem indult be. Az emberjogi és kisebbségi minisztériumból megerősítették az euronews.rs-nek, hogy mindent elkészítettek, szerintük a törvény politikai okokból késlekedik.

Sok a találgatás akörül, hogy vajon mi állíthatta le a folyamatot. Marko Mihailović, a belgrádi Pride igazgatója úgy véli, hogy a törvény körüli folyamat májusban akadt el, amikor Aleksandar Vučić köztársasági elnök kijelentette, hogy ez a törvény alkotmányellenes, és nem írja alá.

Goran Miletić, az állampolgári jogvédők szervezetének igazgatója a szerbiai Euronewsnak elmondta, hogy politikai akarat áll a háttérben, és mindent az áprilisi választást követő időszakra halasztanak, amikor megalakul az új kormány.

– Feltételezem, hogy legfeljebb az Europride előtt, szeptember közepén fogadhatják el. Számomra úgy tűnik, a nemzetközi közösségnek is lesz néhány kérdése arra vonatkozóan, hogy miért halogatják feleslegesen a meghozatalát. Persze nehéz megjósolni, mi fog történni, hiszen azt sem tudjuk, milyen összetételű lesz az új kormány – mondta Miletić.