2024. március 28., csütörtök

Valódi értékek nyomában

A 2021. év sok olyan fejleményt hozott, amiket a közgazdaságtudomány csak a jövőben tud megmagyarázni. Izgalmas korszakot élünk, és továbbra is bizonytalan, hogy mit hoz a jövő. Egyik legizgalmasabb piaci szegmens a kriptodevizáké volt, és a jelek szerint a közeljövőben is az marad. A jóslatokat tekintve pedig igen széles skálán mozognak az előrejelzések, egyesek szerint akár egymillió dollárt is érhet egy bitcoin ára. Ez a legismertebb kriptopénz, és nyilván az is marad. Mások szerint azonban ezek a folyamatok végül oda vezetnek, hogy lenullázzák a virtuális pénz értékét, és az semmit sem ér majd.

A szakma és a befektetők véleménye is igen erősen megoszlik minderről. A kriptodevizák története több mint egy évtizedre nyúlik vissza. Az alapötlet az volt a 2008-ban kirobban pénzügyi válság idején, hogy megalkotnak egy, a jegybankoktól független, válság- és egyben értékálló, de virtuális pénznemet. A létrehozója pedig úgy alkotta meg az eszközt, hogy véges mennyiség, legfeljebb 21 millió darab teremthető belőle. Az értéke viszont nőhet, a határ jóformán a csillagos ég.

Ha tudjuk, hogy valójában a pénzmennyiségnek igazodni kell a gazdaság igényeihez, az új dimenziót ad az egész elképzelésnek. Megalkotása óta jelentős hullámzás jelzi a kriptopénz árfolyamát. Sokan éppen ezt látják a legfőbb hibának is. Emiatt nem alkalmas napi fizetőeszköz funkciójának betöltésére. Viszont abban is lehetőségek rejlenek, hogy gyorsan változik az értéke. Ennek tudható be elsősorban, hogy befektetési eszköz lett belőle, mégpedig valós mögöttes érték nélkül.

NAGY INGADOZÁSOK UTÁN ÉRTÉKTELENNÉ VÁLIK?

A kriptovaluták nem forgatták fel fenekestül a pénzügyi szektort, pedig voltak ilyen jóslatok is. Valójában az elmúlt évek legmegosztóbb befektetésévé váltak, miközben sokan jelentős nyereségre tettek szert, de voltak természetesen vesztesei is a folyamatnak. A legutóbbi fejlemények is hatalmas ingadozásokról szóltak. Az ősszel 68 ezer dollárra emelkedett egy bitcoin ára, majd jóval 50 ezer dollár alá esett vissza. Vannak, akik szerint ez most csak egy időszakos piaci korrekció, és hamarosan 100 ezer dollárt érhet majd egy egységnyi a legismertebb kriptopénzből.

A Bank of England szerint ugyanakkor ez nem piaci korrekció, sem a világjárvány rövid távú hatása. Szerintük hamarosan értéktelenné válhat a környezetszennyező módon kibányászott bitcoin. A Bank of England kormányzóhelyettese, Sir John Cunliffe szerint a kriptopénz hamarosan értéktelenné válhat, az embereknek pedig fel kell készülniük arra, hogy mindent elveszíthetnek. A brit központi bank elemzése összességében valójában azt is megkérdőjelezi, hogy volt-e korábban bármilyen értéke a virtuális pénzeszközöknek. Sir Cunliffe szerint a banknak fel kellett készülnie a kriptoeszközökkel járó kockázatra is a gyorsan növekvő népszerűség miatt. A bitcoin értéke nullára zuhanhat – nyilatkozta a BBC-nek.

LESZ-E VALÓDI ÉRTÉKE A VIRTUÁLIS PÉNZNEK A JÖVŐBEN?

Becslések szerint most körülbelül 19 millió bitcoin van forgalomban. Új egységeket adnak hozzá minden alkalommal, amikor a „bányászok” jóváhagyják egy-egy blokklánc-főkönyv módosításait. Nehéz megjósolni, mit hozhat még a jövő, de egyszerű logika szerint nem igazán fenntartható, hogy energiát pazarolnak a „kibányászására”, miközben a klasszikus értelemben vett játékelmélet azt mondja, hogy a visszafelé zajló indukciós folyamatnak egy ponton arra kell késztetnie az intézményes befektetőt, hogy kiszálljon. Ha ez kezd majd „elharapózni”, semmivé válhat minden, és valóban értéktelen lesz a kriptopénz.

Mielőtt azonban a bitcoin jövőjét illetően jóslatokba bocsátkoznánk, azt is figyelembe kell venni, hogy a kriptodeviza-piacon már nem ez az egyedüli virtuális pénz. Gomba módra szaporodnak az eszközök, jelenleg is már több mint 16 ezer van belőlük. A bitcoin sikerét látva 2013-ban hozták létre az ethereum platformot, melyek kriptodevizája az ether. Ez most a második legnagyobb és legközkedveltebb kriptodeviza. Azt követően sokan rájöttek, hogy kis befektetéssel újabbnál újabb kriptodevizákat lehet létrehozni, és a „teremtést” egészen addig érdemes folytatni, amíg azokra van kereslet. Azok időszakok vonzzák a befektetőket, amikor emelkedik az árfolyam. A hullámzáson pedig sokat lehet keresni, kis szerencsével és némi tudással. Ennek azonban a fordítottja is igaz.

Az lehetetlen előrelátni, mi lesz a virtuális pénzekkel ebben az évben. A legnagyobb esélye talán egy kiegyensúlyozottabb, sávos mozgásnak van. A bitcoin esetében egy széles sávot feltételezhetünk 20 és 100 ezer dollár között. Ez egyben azt is jelenti, hogy sokat lehet nyerni, és sok a vesztenivalója is annak, aki bitcoinba fektet. Hosszabb távon viszont nehéz elképzelni, hogy évek vagy akár évtizedek múlva is megvegyék a befektetők fundamentális érték nélkül ezeket az eszközöket. De mindez sok mindentől függ, és nem tudni, milyen tömegpszichózis lesz még úrrá a kriptopénzek piacán. A befektetési piacok történetében mindenesetre hosszú távon mindig a fundamentális érték érvényesült. Ami mögött nem volt valódi érték, az végül nem is ért semmit.