2022. május 22., vasárnap

Borúlátással kezdődött, derűvel végződött

Fejlesztések és tervek sokasága Magyarkanizsa községben

A csend városa nem az eseménytelenség városa, erről meggyőződhetünk a polgármester, Fejsztámer Róbert összefoglalójából, aki az idei év mellett a jövőre vonatkozó tervekről is beszámolt.

– Az év kezdete némi borúlátásra adott okot, hiszen már volt egy vírusjárvánnyal sújtott évünk, amikor megszorításokat voltunk kénytelenek alkalmazni. Át kellett csoportosítani a támogatási pénzeket, nem volt megfelelő mennyiségű pályázat, sem pedig lehetőség arra, hogy külső forrást bevonjunk a fejlesztésekbe. Ezzel szemben, amennyire pesszimistán indult az év, legalább annyira optimistán zárhatjuk, mivel nagyon sok mindent meg tudtunk valósítani. Az Európai Unió által támogatott projekteket sikerre vittük, legyen szó a magyarkanizsai szennyvíztisztítóról, melyet 2022 márciusára hivatalosan is átadhatunk, vagy épp a horgosi kerékpárútról. Ugyanakkor gondoltunk a szociális területen lévő, érzékenyebb rétegekhez tartozó potenciális munkavállalókra is. Ez az EU-s projekt nemcsak konferenciákból és vállalkozói találkozókból állt, hanem volt benne beruházás is, így most már nemcsak Magyarkanizsán, hanem Horgoson is tudnak védett műhelyekben dolgozni a megváltozott munkaképességűek. A kulturális szférában a Cnesát kell megemlíteni, amely nemcsak megújult, hanem biztonsági és technikai szempontból is jelentős fejlesztésen esett át. Nemzetközi szintű eredménynek tekinthetjük a Vajdasági Birkózóakadémia felépülését. A hivatalos átadó megtörtént, bár még mindig zajlanak külső és infrastrukturális munkálatok. Azokat a területeket, melyek csorbát szenvedtek az előző évben – ilyen volt a civil szervezetek, a művelődési egyesületek és a sportklubok támogatása –, 2021-ben kárpótoltuk. Megvalósult a Partizan sportközpont további fejlesztése, és egy szabadtéri sportteret alakítottunk ki az udvarban. Ugyanígy sikerült befejezni az adorjáni focipályát és lelátót, ami szintén nagy horderejű beruházás volt az önkormányzat részéről is.

Horgoson ivóvízcsövek cseréje és szennyvízcsövek elhelyezése zajlott, Martonoson és Oromhegyesen elindították az utcaaszfaltozásokat, amelyek a közbeszerzési eljárások miatt húzódtak. Nagy hangsúlyt kapott idén is a Tisza-part, ahol lépésről lépésre haladva minden évben szépítenek és fejlesztenek. Legutóbb a minisztérium segítségével a töltésen lévő padokat, kandelábereket és a járdákat újították meg.

Fejsztámer Róbert
Fejsztámer Róbert

– Régóta húzódik a kerülőút kiépítése. A Szerbia Útjai Közvállalat márciusra ígérte a munkálatok kezdetét. Ennek folytatásaként nagyberuházásként várható jövőre az adorjáni és a martonosi bekötőút teljes fölújítása, az Orom és Csantavér közti földes út betonozása, valamint elkészült a tervdokumentáció a Kispiac és Ludas közti út szélesítésére és újraaszfaltozására. Csak az államon múlik, hogy mikor kezdődnek el a munkálatok. A kerülőút az idegenforgalmi fejlesztéshez is kötődik. A kiépítésével a tehergépjárművek kötelezően el fogják kerülni a városközpontot. Ennek köszönhetően a Népkerttől a Tisza-partig úgy lehet majd végigsétálni, hogy egyetlen busszal vagy nagyobb teherjárművel sem fogunk találkozni. A későbbiekben ennek óriási jelentősége lesz, mivel az autóknak nem kell áthaladniuk majd a központon, hanem a kerülőúton tudják megközelíteni a majdani fürdőkomplexumot. Az autóbuszok a buszállomáson fognak megállni, nem hajthatnak be a központba. Az eddig meglévő buszmegállók megszűnnek, így lehetőségünk nyílik arra is, hogy a Cnesától a központi főtérig egy egységes, zöld felületű teret és parkot alakítsunk ki. Az útfejlesztések ígérgetések tárgyát képezik, de bízom benne, hogy jövőre már elindulnak. A labda nem az önkormányzatnál van, hanem az országos közvállalatnál, ami a fürdőberuházásokat illeti. A kivitelezés attól függ, hogy mikor tudunk közös álláspontra jutni, mivel egy olyan komplex idegenforgalmi tartalmat terveztünk, ami ötven kilométeres körzetben sehol nem jelenik meg – fogalmazott a polgármester, és hozzátette:

– A mezőgazdasági támogatások tekintetében az irányvonal nem változott. Külön pénzügyi keretet különít el az önkormányzat a mezőgazdasági termelők támogatására, mintegy hétmillió dinárt, emellett az öntözőcsatornákat tisztítjuk, a földes utakat karbantartjuk. Magyarkanizsa község a befektetők tekintetében szerencsés, mivel a meglévő vállalkozók és befektetők alkotják a fejlesztést generáló vállalkozók 95 százalékát. Betöltendő munkahelyeink is vannak bőven. Például Völgyesnél lesz egy nagyobb horderejű beruházás, és Horgoson is folyamatban van az ipari park egy részének értékesítése. Most zajlik az előzetes szerződéskötés a befektetővel, aki napelemeket gyárt majd.