2024. március 29., péntek

Nagy útfelújítások, vízgyár építése…

Bilicki Zoltán adai polgármester jelentős beruházásokat ígért 2022-re

A vártnál jobban alakult az idei költségvetési mérleg Ada község önkormányzata számára – tudtuk meg Bilicki Zoltán polgármestertől, aki a 2022-es esztendőre intenzív munkát ígért, és beruházások sokaságát.

– Az idén a fő beruházás a wellnessközpont építése volt. Ez nagyrészt lefoglalta a községi költségvetésben a befektetésekre szánt pénzt, ezért viszonylag passzívak voltunk a beruházások terén. Kisebb fejlesztések viszont megvalósultak az oktatás és az infrastruktúra terén. Közben előkészítettük a 2022-es évre a projektumokat, a különböző szerződéseket és tervdokumentációkat, mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy jövőre bizonyos beruházásokat el tudjunk kezdeni – magyarázta Bilicki Zoltán. – A jövő év elején megnyitjuk a wellnessközpontot a vendégek előtt. 2022-ben az önkormányzat talán minden eddiginél nagyobb pénzösszeg felett rendelkezik, aminek az eredménye meglátszik majd az építéseken. Próbáljuk párhuzamosan fejleszteni a településeinket, úgy terveztük meg a befektetéseinket, hogy minden település lakossága érezze az előrehaladást. A nagyobb volumenű beruházásaink közé tartoznak majd az aszfaltozási munkálatok. Aszfaltozásra bő 800 millió dinárt fordítunk, amiből körülbelül 100 milliót költünk a kerülőút adai szakaszának és a körforgalmi csomópontnak a kiépítésére. A köz- és magántőke társításával 700 millió dinárt parkolók kiépítésére, illetve lakott területeken belül az úthálózat újraaszfaltozására költünk. Moholon az utcák legnagyobb részét újraaszfaltozzuk, így akarjuk csökkenteni a karbantartás költségeit. Az aszfaltozásra szánt összegben nincs benne, ezért tovább harcolunk az Adát és Törökfalut összekötő út újraaszfaltozásáért, és bízunk benne, hogy megvalósul. A költségvetésben komoly összeget különítettünk el a moholi kultúrotthon teljes körű felújítására. Moholon megkezdjük az egykori szövetkezeti otthon renoválását is, amihez hozzáépítünk egy tekepályát. Az év első negyedében kell, hogy megkezdődjön a vízgyár építése az Ada és Mohol között lévő kutaknál. Adán sétány épül a töltésen, a csónakkikötő és a kompjárás közötti szakaszon. Jövőre atlétikai pályát is építünk Adán. Mintegy 50 millió dinár értékben lecseréljük a vízvezeték-hálózatot Adán és Moholon. Elsősorban azokra a területekre fókuszálunk, ahol mikrovízközösségek működnek, mert az a célunk, hogy új és korszerű vízhálózattal rácsatlakoztassuk ezeket a központi vízvezetékre – mondta a polgármester, és így folytatta:

– Lesznek közös projektumaink a községi katolikus és pravoszláv egyházközösségekkel is, amelyekkel azon dolgozunk, hogy megújuljanak a templomaink. A jövő évi költségvetésünket már terheli az a kölcsön, amit a wellnessközpont építésére vettünk fel, mivel elkezdjük törleszteni. Ez jelentős kiadás, mintegy 55 millió dinár. Májusban várjuk az új tűzoltójárművet, amit egy EU-s pályázaton nyertünk az adai tűzoltóságnak. Törökfalu központjában a piac számára építünk egy zárt csarnokot, illetve a határban bővítjük a sárlerázók számát. Az eddigi legnagyobb összeget, 20 millió dinárt irányoztunk elő a fiatalok lakás- és házvásárlási támogatására, mivel erre továbbra is nagy az igény. Az Adica üdültetési közvállalat területén megvalósul még egy projektum: a csúszdás medencét ballonnal fedjük le, zárt folyosóval kötjük össze a wellnesszel. A ballon felfújható lesz, és a nyári időszakban elbontják. A hidegebb hónapokban ez a medence lehetőséget nyújt a wellness látogatóinak az úszásra. Ezzel együtt a helyi úszóklub működését is szeretnénk megkönnyíteni, illetve népszerűsítenénk az úszást. Adán a fedett műfüves focipálya fűtését is szeretnénk megoldani, amire már biztosítottuk az anyagi fedezetet. Az adai Műszaki Iskola felújításra kap 27 millió dinárt, amiből lecserélik a régi nyílászárókat, elvégzik az épület külső szigetelését és meszelését, valamint a belső festést azokban a termekben, ahol volt nyílászárócsere, illetve teljesen felújítják a mellékhelyiségeket. Több köztársasági minisztériummal és tartományi titkársággal egyeztetünk arról, hogy milyen mértékben tudnak részt vállalni a beruházásokból. Már bizonyos ígéreteket is kaptunk, illetve várjuk, hogy aláírjuk a szennyvízhálózat kiépítéséről szóló szerződést, amire, remélem, sor kerül a jövő év első negyedében. Ez az 5,5 milliárd dináros összeggel a község életében az eddigi talán legnagyobb beruházás lesz – nyilatkozta Bilicki Zoltán.