2023. február 1., szerda
DAKAR-RALI

Indul a sivatagi kaland

Hagyományosan az új évet megnyitó egyik első sportesemény a Dakar-rali rajtja, ami 2022-ben egész pontosan így lesz, hiszen január 1-jének reggelén vágnak neki a járművek a sivatagnak. A verseny 44. kiírásának helyszíne harmadik alkalommal Szaúd-Arábia, amely ezúttal is egyedüli rendező – noha a szervezők szeretnék a környező országokat, mint Jordániát és az az Egyesült Arab Emírségeket is bevonni az útvonalba, ez a járvány miatti határátlépési nehézségek okán egyelőre túl nagy feladatnak bizonyult.

A mezőny a Vörös-tenger partján fekvő Dzsiddában gyülekezik, a hivatalos rajt azonban január 2-án az ország északi részén lévő Hailban lesz majd – az év első napját egy hosszú összekötő útvonal teljesítése teszi majd ki a két város között, aminek során csak egy 19 kilométeres szakaszon mérik az időt, és az is mindössze a másnapi indulási sorrend meghatározására szolgál majd. Innen aztán több mint 8000 kilométer megtételével (ebből 4300 kilométer a versenybe számító mért szakasz), öt darab, városok körüli hurkot is leírva, jövő szombati rijádi pihenőnappal két hét alatt, január 14-ére érkeznek vissza az állva maradt versenyzők Dzsiddába, a befutóra.

Az idei évre több fontos újítást is bevezettek, az egyik ilyen, hogy a műszaki okokból kieső versenyzők számára nem feltétlenül ér véget a verseny. Ha a járművüket a szabályosság határait túllépve eljuttatják a táborba, és kijavítják, tetemes időbüntetéssel másnap folytathatják a viadalt – erős összetett helyezésre már nem lesz esélyük, de tovább harcolhatnak akár a szakaszgyőzelmekért is. Ennek oka, hogy a Dakar idéntől az autós és a motoros tereprali-világkupa naptárának is a részévé vált, ott pedig a pontszerzés miatt lehetőséget adnak ilyen visszatérésre a szabályok.

Jelentős változás még, hogy a négykerék-meghajtású autók idén már szélesebb karosszériát, kerekeket és erősebb felfüggesztést használhatnak. A Toyota saját bevallása szerint ez az új előírás az oka annak, hogy nem vonultak ki a Dakarról, hiszen az elmúlt két verseny során négy Hiluxuk összesen több mint száz defektet szenvedett el, a vezetőség pedig ennek fényében pénzkidobásnak érezte volna a részvételt – a strapabíróbb abroncsok azonban a reményeik szerint megoldást jelentenek a defektgondjaikra, amelyek valószínűleg 2020-ban és 2021-ben is a győzelemtől fosztották meg versenyzőjüket, a végül második helyet szerző Nasszer al-Attijahot.

A Toyotának a katari mellett ezúttal is a dél-afrikai Giniel de Villiers lesz a másik húzóembere, aki pozitív koronavírusteszt miatt az utolsó pillanatban kapott zöld utat a részvételre. Kihívókból most sem lesz hiány, hiszen a nevek a régiek, még ha történt is némi átrendeződés a csapatok terén. A Dakaron forradalmi megoldással, hibrid autóval (elektromotor hajtja, de az akkumulátort benzines turbómotor tölti) szállt be az Audi, és céljukat egyértelműen jelzi, hogy az előző két évben a Minivel győztes Stéphane Peterhanselt és idősebb Carlos Sainzot is leigazolták Mattias Ekström mellé. A meggyengült Mini így most a lengyel Jakub Przygońskira építkezik. Más jövőbe mutató technológiák is megjelentek, a Peugeot-t vezető Cyril Despres teljesen hidrogénhajtású autóval vág neki a versenynek, míg a Prodrive bioüzemanyaggal tankolja Sébastien Loeb, Nani Roma és Orlando Terranova autóit. A ralilegenda Loeb számára egy ennél nagyobb újdonságot is tartogat a viadal, hiszen az idei év során megromlott a viszonya navigátorával, Daniel Elenával, akivel 23 évet töltöttek azonos pilótafülkében, ám most különváltak útjaik. Elbeszélések szerint a feszültséget a Dakar új itinerrendszere okozta: két éve már, hogy a versenyzők nem tudnak az éjszaka folyamán felkészülni a másnapi útvonalra, hiszen azt csak tíz perccel a rajt előtt kapják meg, s már nem is papírról, hanem tabletről kell azt rögtönözve értelmeznie a másodpilótának. Elena az előző versenyen több hibát is vétett, s a Prodrive is a navigátorváltás mellett kardoskodott, így Loeb tavasz óta új társával, Fabian Lurquinnal készült, akinek szintén van már némi Dakar-tapasztalata.

A motorosoknál még kifürkészhetetlenebb, hogy kik lehetnek majd harcban a győzelemért, főleg azóta, hogy 2020-ban a Honda végre megtörte a KTM 2001 óta tartó sikersorozatát. További csavar, hogy az idén januárban Hondával nyertes argentin Kevin Benavides átszerződött a KTM-hez. A japán gyártónak Ricky Brabecben és Pablo Quintanillában lehet a legtöbb reménye, míg az osztrákok oldalán harmadik győzelméért száll harcba a legutóbbi versenyen súlyos kar- és vállsérülést szenvedett Toby Price, de érdemes lesz figyelni Danilo Petruccira is, aki éles váltással MotoGP-futamgyőztesként próbálja ki magát a sivatagban.

Bár januárban tizedik Dakar-célbaérkezését fontos mérföldkőnek érezte, 50 évesen sem áll le a szabadkai Saghmeister Gábor, aki immár tizennegyedik alkalommal vág neki a sivatagnak 450 cm3-es KTM-jével, és teszi ezt ezúttal is a legnehezebb feltételek mellett, hiszen ismét abban a kategóriában indul, amelyben a versenyzők semmilyen külső segítséget nem vehetnek igénybe. Ugyanígy tesz a partiumi Szatmérnémetiből származó Gyenes Emánuel is, aki tavaly a második legjobb lett ebben a kategóriában.

Magyarországot ezúttal két kamionos képviseli, Darázsi Zsolt egy MAN, Szalai Norbert pedig egy Mercedes sofőrjeként lesz tagja egy-egy vegyes nemzetiségű csapatnak. Ezúttal sem hiányozhatnak a quadosok, míg az autóknál már külön értékelésben versenyeznek az UTV-k, a könnyű prototípusok és a klasszikus járművek is, de persze a figyelem a „nagyokra” szegeződik majd a következő két hétben.