Camille Saint-Saëns a XIX. századi francia klasszikus zene kimagasló alakja. Csodagyerek volt – „francia Mozart”-nak is nevezték. Háromévesen zongorázott, tízévesen közönség előtt játszott Beethoven- és Mozart-műveket fejből, 11 évesen komponált.
1835. október 9-én született Párizsban, apja korán meghalt, anyja és nagynénje nevelték és felismerve tehetségét taníttatták zenére.
A konzervatórium befejezése után a párizsi St. Madeleine-templom orgonistája lett, 20 évet orgonált ott, a zeneiskolában tanárként dolgozott, megalapította a Francia Nemzeti Társaságot a francia zeneszerzők műveinek népszerűsítése érdekében.
1875-ben megnősült, de a házasság csak hat évig tartott, két fiú gyermeküket korán elvesztették.
Saint-Saëns nagyon aktív zeneszerző volt, műveinek száma 500 felett van. Sok hangversenyt adott, Liszt szerint korának legjobb orgonistája volt. Karmesterként is sokat szerepelt. Írt szimfóniákat, oratóriumot, szimfonikus költeményt, operát, zongora–gordonka-versenyeket, dalokat. Mint mondta, számára a komponálás olyan magától értetődő dolog, mint az almafa számára, hogy almát teremjen.
Rendkívül művelt és nagy tudású ember volt, sok minden érdekelte: a botanika, asztronómia, archeológia, irodalom. Szenvedélyes lepkegyűjtő volt. A párizsi obszervatóriumban pásztázta az eget, előadást is tartott a Francia Asztronómiai Társaságban. 1858-ban átadta pár kompozícióját kiadójának, cserébe egy kisebb Secretan nevű távcsövet kért, amellyel az akkor felfedezett Donáti-féle üstököst figyelte.
Szerette az állatokat, tagja volt az állatvédelmi egyesületnek. Egyszer a Dalila nevű kiskutyája bepiszkította a ház lépcsőit, és a háziúr megrovásban részesítette. Saint-Saëns azonnal felmondott, és más lakásba költözött Dalila kutyával és Mimi nevű angóramacskájával. A macska érdekes teremtmény volt, a mester elmondása szerint nem kedvelt minden fajta zenét: Mozart zenéjét élvezte, elnyújtózkodott és dorombolt, míg Chopennél mérgesen fújtatott.
Saint-Saëns sokat írt – könyveket, verseket, zenekritikát, filozófiai elmélkedéseket. Jó barátságban volt kora több zenészével, Berliozzal, Rossinivel, leginkább Liszt Ferenccel. Saját műveivel szemben önkritikus volt. Egyszer Weimarban megemlítette Lisztnek, hogy ír egy operát – a Sámson és Delilát – de nem tudja, sikeres lesz-e. Liszt így szólt anélkül, hogy belehallgatott volna a műbe: „Fejezze be a művet, én itt előadom!” Így is lett, Liszt sikerre vitte a darabot.
Saint-Saëns nagyon szeretett utazni, élvezte az utazást, bejárta a világot, 179 körutat tett meg 27 országban. Járt Egyiptomban, Amerikában, Ázsiában, Angliában Viktória királynő előtt játszott, Budapesten 1879-ben vendégszerepelt.
Két műve világszerte ismert. Az Állatok farsangját két zongorára és zenekarra írta, allegorikus és paródiaelemes mű. 1885-ben íródott egy kis osztrák faluban, Gamigben, ahol a művész a helyi zenetanár vendége volt. 1886-ban adták elő először Párizsban a konzervatórium diákjai. A 14 tételes mű állatokon keresztül mutatja be humorosan az emberi jellemeket. Az Oroszlánok indulójával kezdődik, majd Elefánt, Kenguru tétel következik, a Madarakat fuvolaszó mutatja be, a Teknősökben Offenbach kán-kánját parodizálja. Legismertebb tétel a Hattyú – sok műkorcsolyakűr és film kísérőzenéje. A Zongoristák tételben pedig állatfajként mutatja be a zongoristákat.
Egy másik ismert drámai kompozíció a Haláltánc (Danse macabre). A mű egy középkori francia hiedelem alapján íródott (a témát több zeneszerző is feldolgozta), miszerint éjfélkor a temetőkben táncra perdülnek a halottak csontváz alakjában, és hajnalban vissza kell térniük a sírba. Saint-Saëns már az első hangokkal érzékelteti a borzalmas témát – 12 határozott, erős hárfahanggal jelzi az éjfélt, majd sötét tónusú keringő kezdődik szóló hegedűszólammal, ezt követően a xilofon utánozza a csontok zörgését.
Ezt a szimfonikus költeményt remekműnek tartják, felhangzik táncművekben, krimifilmekben. Liszt Ferenc zongoraátiratot komponált róla.
Saint-Saëns kedves, humoros ember volt. Több anekdota is fennmaradt róla. Például egy alkalommal egy hölgy meghallgatást kért tőle, a mester beleegyezett, hogy fogadja. „Ah, mester, én úgy félek a próbától” – mondta a hölgy. „Hát még én!” – felelte Saint-Saëns.
A karmesterekről ezt írta: „Csak kétféle karmester létezik, aki túl gyorsan dirigál, és aki túl lassan dirigál!”
Sok díjat kapott, elnyerte a Francia becsületrendet és az Akadémia tagjává választották.
Az idén a 100. évfordulóra sok új CD-kiadvánnyal, koncertsorozattal ünnepelték/ünneplik a zeneszerzőt.
Utolsó koncertjét 1921-ben adta Algériában 80 évesen, itt érte a halál december 16-án. Hamvait átszállították a párizsi Montparnasse temetőbe.
Számomra Saint-Saëns legszebb műve a Karácsonyi oratórium, amelyet a szabadkai Pro Musica kórussal és zenekarral többször előadtunk. A mű nagyon gazdag harmóniában és elegáns dallamvezetésű, bibliai szövegre épül.
Remélhetően az idén karácsonykor sokfelé felcsendül majd ez a szép oratórium, emlékezve a nagy zeneszerzőre.
