2024. március 29., péntek

Belgiumban rendszeresek az összecsapások a migránsok között

Aggodalmat okoznak a rendszeres összecsapások, verekedések, késelések a a migránsok között, elsősorban is a belgiumi török közösség tagjai és az afgán menedékkérők között – számolt be csütörtökön a The Brussels Times című hírportál.

A hírportál a karácsony napján a nyugat-belgiumi Genkben késeléssel végződött összetűzésről tudósított. A késelés után egy afgán gyanúsítottat letartóztattak, egy 18 éves helyi férfi pedig kórházban lábadozik.

Az összecsapások résztvevői gyakran kiskorú menekültek, akik életkoruk miatt nem toloncolhatók ki az országból – emlékeztetett a brüsszeli lap, de leszögezte, hogy a legutóbbi késelésnél – bár a gyanúsítottat hivatalosan kiskorúként regisztrálták – a nyomozás során kiderült, hogy valójában felnőtt.

A hírlap rámutatott, hogy Belgiumba legnagyobb számban afgánok érkeznek, akiknek 60 százaléka kísérő nélküli kiskorú. Ugyanakkor egyre többször fordul elő, hogy felnőtt afgánok különböző előnyök megszerzése végett kiskorúként regisztráltatják magukat, ezért a hatóságok több esetben csontvizsgálatot végeznek.

Sammy Mahdi migrációért és menekültügyéért felelős belga kereszténydemokrata miniszter e vizsgálatok felgyorsítását kezdeményezte minap a belga parlamentben.
Mahdi szerint az embercsempészeket többször a kiskorú menekülteknek járó, mintegy 3500 eurós évi támogatásból fizetik ki, ezért a miniszter bejelentette, hogy jövő évtől csak az összeg egynegyedét folyósítják, a többit a gyermekgondozás költségeinek fedezésére fordítják.

Marino Keulen a limburgi tartományban található Lanaken polgármestere azt nyilatkozta a De Standaard napilapnak, hogy a helyi menekültközpontban „az afgánok sok gondot okoznak".

„Időről időre betörnek egy ablakot vagy összezúznak néhány bútort. Ez elbátortalanítja a személyzetet, akik közül néhányan már fel is mondtak" – mondta Keulen.