2024. március 28., csütörtök

Dmitrović: Nem a pénzen múlik, hogy mennyi gyerek születik

A pénz egyáltalán nem döntő a demográfiában, de fontos, mert egy nagyon összetett és nehéz problémáról van szó – mondta Ratko Dmitrović családvédelmi és demográfiai miniszter.

Szerbiában évtizedek óta demográfiai problémák mutatkoznak, amelyek társadalmi, elsősorban gazdasági, politikai és jogi problémák következményei. A parlament elfogadta a gyermekes családok pénzügyi támogatásáról szóló törvény módosításait, így január elsejétől 300 ezer dinárra emelik az első gyermek után járó támogatást.

A tárcavezető rámutatott, sokat változott a polgárok életforma-felfogása, és már nem minden esetben a család, a gyerekvállalás az első számú prioritás, amit – mint mondta – sajnos tudomásul kell venni.

Bejelentette, hogy a kormány mandátumának lejártáig megpróbál több testületet is létrehozni.