2022. október 6., csütörtök

Akit szigetté tett a történelem

Elköszönő sorok Varga Józseftől

Gyásza van a muravidéki, s gyásza van a Kárpát-medencei magyarságnak, 2021. december utolsó napjaiban 91 éves korában göntérházi otthonában meghalt dr. Varga József pedagógus, nyelvész, költő, író, nyugalmazott egyetemi tanár, a Tavaszvárás-nemzedék utolsó tagja. Tudósi pályája során tekintélyes nyelvészeti kutatómunkát végzett a hetési magyar őshonos lakosság névtana, dialektológiája, nyelvhasználata, néprajza, és a muravidéki magyar irodalomtörténet terén. „Hogy ma a Muravidéken magyar nyelvről és magyar kultúráról beszélhetünk, abban Varga József érdemei vitathatatlanok és örökérvényűek. A mottója még ma is: »szeretet egymás iránt, mások iránt és egymás megbecsülése«. Tudja, hogy a szeretet útja az egyetlen, amely egyesíti magában a bölcs célt, az okos belátást és a jó szívet. Nem mindenki tudja méltósággal viselni a hegeit. Ő az az ember, aki szenvedett és veszített, de még mindig mosolyog. Tudja, hogy a hit az emberi élet legfontosabb eszköze” – írta a Népújság 2020. szeptember 23-i számában a 90 éves Varga Józsefet köszöntő írásában Kepe Kocon Lili, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársa.

Varga József 1930. szeptember 17-én született a horvátországi Verőcén, az általános iskolát azonban már a muravidéki Göntérházán, a tanárképzőt pedig Muraszombatban végezte. Igazi szülőföldjének Hetést és Lendva vidékét tekintette. 1966-ban az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar tanári oklevelet, majd 1986-ban a murántúli – akkor még jugoszláviai – falvak magyar ragadványneveiről szóló disszertációjával a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen doktorált. Tanári pályája során a Muravidéken a csentei, a lendvai, a dobronaki és a radamosi iskolában tanított, a Göntérházi Kétnyelvű Általános Iskolának pedig nyolc éven át az igazgatója volt. Meghatározó szerepe volt a Maribori Egyetem Magyar Tanszékének létrehozásában, melynek 1980-tól 1997-ig – nyugdíjba vonulásáig – tanára és vezetője volt. A Lendván megjelenő Muratáj folyóirat főszerkesztőjeként irányítója és alakítója volt a magyar tudományos életnek. Olyan jelentős tudományos munkák szerzője volt, mint a Nyelvhasználat, névdivat – Az anyanyelv (magyar, szlovén, horvát) használata és a névdivat a vegyes házasságokban élők körében a Muravidéken (Lendva, 1999), a Muravidéki személynevek (Lendva, 2003), a Mondjuk, írjuk hetésiesen? (Budapest, 2004), A kétnyelvű oktatás Szlovéniában (Dunaharaszti, 2009) és a Bennem a Muravidék (Dunaharaszti, 2010) című, a muravidéki örökséget ápoló-megtartó kötetek.

Bence Lajos az 1994-ben megjelent Írott szóval a megmaradásért – A szlovéniai magyarság 70 éve című könyvében mutatott rá: az 1944–1945-től kezdődő „szellemi pangás” korszaka után a Tavaszvárás-nemzedék tagjai – Szúnyogh Sándor, Varga József és Szomi Pál – írói-költői munkásságukkal az 1970-es években vetették meg az újabb kori muravidéki magyar irodalom alapjait. Később A Naptár és a muravidéki tudományosság kezdetei című tanulmányában ennek kapcsán így fogalmazott: a második világháború és a partizán-megtorlás után a vidék értelmiség nélkül maradt, új, fiatal írástudókat kellett tehát kinevelnie magából a közösségnek. A kevés megmaradt és a pályáját kezdő ifjú tanítói-tanári kar a megszólalási lehetőséget az írásban, a publikálásban találta meg. A Vlaj Lajos (1904–1966) mellett felnövő új nemzedék tagjai, Szomi Pál (1936–1989), Szúnyogh Sándor (1942–1998) és Varga József (1930–2021) új hangot, új látásmódot, új szenzibilitást, reményteljes lendületet hoztak a szlovéniai magyar irodalomba, hármuk 1972-ben megjelent közös kötete, a Tavaszvárás nyomán nevezte őket az irodalomtörténet a Tavaszvárás-nemzedékének; tanítói-tanári oklevéllel a zsebükben váltak a Vlaj Lajossal „szárnyait bontogató szlovéniai magyar irodalom első alkotóivá”. Bence Lajos szerint számukra a „szülőföld mindig a szűkebb hazát, a muravidéki magyarság lakóhelyét jelentette, azt a tájat, ahol a közösség zártsága miatt a paraszti világ még őrizhette Hetés és Göcsej népköltészetének kincseit”. Meghatározó szerepük volt abban is, hogy az 1980-as években végre megszülettek a mozgósító hangvételű, a muravidéki magyarság létezésének súlyát megfogalmazó, a „mi-tudatot erősítő” művek is. Muravidéken (is) az egyéni kezdeményezések nyomán alakult ki a közös írói–olvasói–művészeti közvélemény a továbbéléshez szükséges intézményrendszerrel, folyóiratokkal, írói társaságokkal és kiadókkal együtt. Lendva-vidéken is úgy történt, mint a Vajdaságban: „tanárból lett az író-irodalomtörténész, vagy a könyvtárosból az irodalomszervező, az előadóművész, az újságíróból a kritikus”. Elhatározásukat mindenütt a táj történetének és a hagyományok értékeinek meglelése, a hely szellemének lelkesítő ereje határozta meg. A talpra állás, a körültekintés pillanatában Varga József Meddig magyar a magyar?! című versében így fordult a népéhez:

Meddig magyar a magyar?!

A megsértett énem szól hozzátok,

A sárba kényszerített Magam,

Kik itt éltek már több évszázada,

S szigetté tett a történelem.

[…]

Csak tollam hegyére billent bánatos szavam:

Meddig marad itt igazán magyar a magyar?!

Az odafigyelés, a közösségi felelősségvállalás jellemezte Varga József költészetét. Fontosabb verseskötetei: Pásztortüzek (1979), Élni (1983), Sorvadó népem (1990), Mégis fény gyúlt (2004), Az apró pásztortüzek bennem égnek, (2005), Tudatformáló idők (2005). Műfordítóként 20. századi szlovén költők műveit ültette át magyar nyelvre, ifjúsági regénye, A lendvai vár kapitánya (2001) ma is nemzedékek kedvelt olvasmánya. „Akinek nagy az életkedve, vannak felelősségteljesen vállalt feladatai, valamint gondviselő elkötelezettsége családja, közössége és a környezete iránt, annak a teremtő időt és talentumot ad mindezek teljesítéséhez” – búcsúzott tőle a Népújság szerkesztősége. A muravidéki magyar közösség és a régió meghatározó szellemi vezetőjeként Varga József író, költő, nyugalmazott egyetemi tanár kitörölhetetlenül beírta nevét a muravidéki magyarság szellemi, tudományos és népművészeti életébe, irodalmába, oktatásába és hagyományőrzés terén végzett értékmentő munkájába. Most is előttünk jár az örök Tavaszban.