A városban parkolóharc folyik. Minden vezető egy autónyi aszfaltért küzd, egy olyan pici helyért, ahol – fél órányi keresgélés és körözést követően – leparkolva nem kell attól félni, hogy esetleg elviszik a kocsit.
Ha ne adj’isten erről kezdünk beszélgetni, a „tősgyökeres” újvidékiek szinte mindig megjegyzik, hogy „pár évvel ezelőtt még bizony nem voltak ilyen problémák”. Ilyenkor azt is elmondják, hogy a gomba módra megjelenő tömbházak és az egyre duzzadó lakosság mind nagyobb és nagyobb infrastrukturális kihívást jelent a városvezetésnek, amely az egyik kezével aláír minden egyes beruházási engedélyt, míg a másik kezével a fejét vakarja azon gondolkodván, hogy hogyan fog ennyi ember elférni az amúgy is túlzsúfolt városban.
Nekem eddig jobbára sikerült megmenekülnöm a parkolás okozta gyötrelmektől. Szerencsémre, mindig közel laktam a munkahelyemhez, vagy ha messzebb kellett mennem kerékpárral, azt is mindig megoldottam.
Többnyire garázsban tartottam a kocsit, és jókat mosolyogtam azon, ahogy a polgártársaim egymás tyúkszemét tapossák a parkolás okozta kellemetlenségek miatt.
A napokban viszont nekem is parkolni kellett, ami Újvidéken leginkább az atomfizikára hasonlít.
Az autó helyett ideiglenesen valami mást kellett a garázsban tárolni, én pedig megkésve fordultam be parkolási szándékkal abba az utcába, ahol jelenleg lakom. Elég későn ahhoz, hogy az egész kerületben már ne legyen egyetlenegy szabad parkolóhely sem.
Kétszer is megfordultam a lakónegyedben, miután eldöntöttem, megállok a szomszéd bejárata előtt, lesz ami lesz.
Persze, olvastam én is az elvontatott kocsikról szóló rémtörténeteket, így el is döntöttem, hogy ránézek majd párszor az autóra.
Megkérdeztem az egyik szomszédot is, hogy mi ilyenkor a protokoll. Ő azt mondta, hogy lényegében vagy átparkolok, vagy reggelig imádkozom azért, hogy a szomszéd tovább aludjon mint én. Rendszeresen kijártam az utcára parkolóhelyet keresni, szerencsére, negyedik alkalomra végre felszabadult egy hely, így gyorsan odaálltam.
Nem tudom, hogyan viselik ezt terhet az újvidékiek. Én aznap este legalább öt évet öregedtem.
