2024. március 28., csütörtök

Újévi koncert Nagykikindán

Az Assisi Szent Ferenc plébániatemplomban kedden este ünnepi koncertet tartottak A két fellépő, a nagykikindai Vladimir Jakšić operaénekes, és a szintén nagykikindai Détári Apollónia volt, ő orgonán kísérte az énekest. Vladimir Jakšić jelenleg a Ljubljanai Művészeti Akadémia másodéves hallgatója, Détári Apollónia pedig az Újvidéki Művészeti Akadémia végzős növendéke.

Vladimir Jakšićnak három év után most volt lehetősége ismét otthoni közönség előtt fellépni. A koncert után a művész a repertoárjukról és érzéseiről beszélt.

(Vidács Hajnalka felvétele)

(Vidács Hajnalka felvétele)

– Számomra nagyon jó érzés, hogy három év után ismét énekelhettem a szülővárosomban. Ma Détári Apollónia kísért orgonán, akivel barátok vagyunk. Barokk kori áriákat adtunk elő Caccinitől, Stradaletől, Bachtól és Händeltől. Mindketten régóta szerettük volna megvalósítani ezt a koncertet, mert ebben a formában még nem léptünk fel. Nagyon reméljük, hogy a közönségnek is tetszett az előadásunk és elégedetten tértek haza – zárta gondolatait a fiatal művész.

A templom megtelt érdeklődőkkel, a koncert után mindenki meghatódottan távozott.