2022. május 22., vasárnap

Koronavírusban elhunyt az oltás egyik legnagyobb ellenzője

A koronavírus-fertőzés okozta szövődményekben tegnap életét vesztette Robin Fransman holland politológus és gazdasági szakember, az oltakozás egyik legnagyobb ellenzője – írja a B92 hírportál.

A sajtóhírek szerint az ötvenhárom éves szakember elutasította, hogy felvegye az oltást és a közösségi oldalakon kritikával illette a koronavírus elleni védőoltásokat.

Fransman december 3-án Twitter-bejegyzésben adta hírül, hogy koronavírussal fertőződött meg. – Korona pozitív. Épp ideje volt már – írta Fransman, aki a Hollandia Felépülése elnevezésű mozgalmat is megalapította. A szervezet tagjai határozottan kiálltak a járványügyi intézkedésekkel szemben.

Az év elején a szervezet egy javaslattal állt elő, miszerint egy biztonságos zónát kell kialakítani a különösen veszélyeztetett csoportok számára, ahol szigorú intézkedések lennének érvényben, míg azon kívül az élet a megszokott rendben folyhatna tovább.

Hugo de Jonge egészségügyi miniszter azonban elutasította a javaslatot, ugyanis az véleménye szerint veszélyezteti a polgárok életét.