2024. március 28., csütörtök

Felújítási munkálatok az Almási negyedben és Péterváradon

A tartományi kormány és Újvidék önkormányzatának közös beruházása jövőre kezdődik meg

Igor Mirović tartományi kormányfő és Miloš Vučević, Újvidék polgármestere nemrégiben aláírta a közös beruházásokról szóló megállapodást, amelynek keretében két nagy projekt megvalósításában állapodtak meg. A projekt magában foglalja az Almási városnegyednek, illetve Pétervárad egy részének, a várnak a felújítását, a lakosok életminőségének javítása, valamint új turisztikai, befektetési és gazdasági lehetőségek megteremtése érdekében.

– A jövő év második felében megkezdődik az Almási negyednek – Újvidék legrégebb városrészének – átfogó felújítása. Célunk, hogy megújítsuk, felélesztjük és új életet leheljünk a városrészbe – mondta a tartományi kormányfő, majd hozzátette, hogy a munkálatok során több mint 5,5 kilométer utcát újítanak majd fel. Rendezik a vízellátást, rekonstruálják az épületek homlokzatát és tetőszerkezetét, és megoldják a világítás problémáját is. A munkálatokat a Műemlékvédelmi Intézet, az Almásiak Egyesület (Udruženje Almašani) és a lakosság felügyelete mellett végzik el.

Mirović szerint a tartományi kormány és Újvidék város hatéves együttműködése számos jelentős projektet eredményezett.

– A két fejlesztési projekt minden újvidéki lakos számára fontos. Az örökségnek, a régi Újvidéknek a szimbólumai egyben üzenet is, hogy együtt új értékeket teremthetünk, és úgy építhetjük Újvidéket, ahogyan azt polgárai megérdemlik – mondta Mirović.

Miloš Vučević polgármester megköszönte a tartományi kormány támogatását. Szerinte ezek olyan projektek, amelyek jó irányba terelik Újvidék fejlődését.

A szerződésaláíráson részt vett Dragana Milošević tartományi művelődési titkár, Aleksandar Sofić tartományi régiófejlesztésért felelős titkár, valamint Ognjen Bjelić tartományi energetikai, építésügyi és közlekedési titkár is.