2024. április 20., szombat

Fejletlen és elhagyatott

Vučić infrastrukturális beruházásokat ígért tutini és Novi Pazar-i látogatása során

Aleksandar Vučić államfő tegnap megtekintette a 20,5 kilométer hosszú, 24 millió euró értékű Novi Pazar–Tutin út felújítási munkálatait, és bejelentette, hogy ez a szakasz jövő év júniusáig elkészül – ezt igérte neki a kivitelző Tayşapi török vállalat is. Látogatása során megállapította, hogy az ország déli területein nagyon rossz az utak minősége. Megígérte, hogy a Majdánig megmaradt 5 kilométeres szakaszt is felújítják, illetve a Mehov Krštől a Brnjak adminisztratív határátkelőhelyhez vezető 10 kilométeres utat is, valamint Koszovó területén a Zubin Potokig vezető utat.

Tutini és Novi Pazar-i látogatása során azt ígérte, hogy az állam ezekre a területekre is megpróbál beruházókat találni. Novi Pazarban az ipari zónát is fejleszteni kellene. A jó infrastrukturális lehetőségeket keresik. Szavai szerint négy év múlva megépül a Požega és Duga Poljana közötti autópálya, de kilátásban van a Novi Pazar körüli kerülőút megépítése is. Mint mondta, már dolgoznak a Kraljevo–Raška–Novi Pazar gyorsforgalmi úton, és tervben van a Ribarić és Novi Pazar közötti út építése, Aleksandrovac ésTutin között pedig földgázvezeték épül.

LOPJÁK AZ ÁRAMOT?

Vučić elmondta, hogy az ország déli területein az egyik legnagyobb gondot az áramvezetékre történő illegális rákapcsolódás jelenti. Arra kérte a városvezetést, hogy tegyen azért, hogy a polgárok legalizálják ingatlanaikat, és ezeket a háztartásokat is rá tudják kapcsolni a vezetékre.

Az áramszolgáltatást terén beruházásokra van szükség, és a villanypóznák cseréje is szükséges – állapította meg. Ígérete szerint Sjenica és a Novi Pazar lakosai is számíthatnak ilyen beruházásokra.

KÓRHÁZBÓL KLINIKAI KÖZPONT

A Novi Pazar-i kórházban, ahol éppen a kapacitások növelése zajlik, ugyanis a kórház klinikai központtá válik. További 15 ezer négyzetméterrel bővítik majd a kapacitásait. Ezek a beruházások elérik a 70 millió eurót, ami Vučić szerint jelentős, hiszen megközelíti a Niši Klinikai Központra fordított összeget.

HAMAROSAN EGYÜTTMŰKÖDÉSI TANÁCS

Hami Aksoyjal, Törökország belgrádi nagykövetével és más törökországi képviselőivel folytatott tárgyalása során Vučić a török beruházok jelentőségére hívta fel a figyelmet az ország déli és nyugati területein. A találkozó során kiderült, Szerbia és Törökország együttműködési tanácsának ülésére várhatóan január 18-án kerül sor.