2022. május 21., szombat

Épül a topolyai fürdőkomplexum

Januárban zárul a munkálatok első szakasza


Látványosan épül Topolya központjában, a stadion és a Sarlós Boldogasszony-templom közötti területen a fürdőkomplexum az egykori Vénusz gyógyfürdő helyén. A szerződésben foglaltak alapján a topolyai fedett medence kiépítésének első fázisát a következő év januárjának utolsó napjáig kell befejezni, amennyiben az elképzeléseket az időjárási körülmények nem szabják át. A kiépítési munkálatok – ahogyan arról már korábban beszámoltunk – a kezdeteknél meghatározott előzetes tervekhez képest valamivel tolódtak három évvel ezelőtt, hiszen rögtön az elején kiderült, a helyszín talajának egy része ingoványos, és az épület tartósságának érdekében a mélybe lehelyezett cölöpökre kell építeni az alapokat. Az építkezést felügyelő Seffer Attila, a községi önkormányzat kommunális és környezetvédelmi kérdésekkel megbízott illetékese elmondta, hogy az első fázis végével elkészül maga az épületkomplexum, több más belső részlettel együtt. A tereprendezés, a végső munkálatok pedig ezután kezdődhetnek.

Folyamatban van a nyílászárók beszerelése, a falak külső hőszigetelése és a homlokzat kialakítása
Folyamatban van a nyílászárók beszerelése, a falak külső hőszigetelése és a homlokzat kialakítása

– A topolyai fedett medence első fázisának tervei magukban foglalják a teljes épület felépítését, a tetőzet, a belső terek kialakítását, illetve más, a működéshez elengedhetetlen rendszerek kiépítését. A második fázisra maradnak az úgynevezett belső és külső utómunkálatok – ismertette Seffer Attila, aki napi szinten követi az építkezési folyamatot.

– Elkészült a külső tetőszerkezet, folyamatban van a nyílászárók beszerelése, valamint jelen pillanatban a falak külső hőszigetelése és a homlokzat kialakítása, az úgynevezett bavalitozás. Folyamatban van a benti helyiségek falainak a malterozása, bizonyos helyiségek mennyezeti falazatának esetében is hőszigetelésre van szükség. Emellett az eresz felszegése és alumíniumlemezekkel való beszegése is megtörtént. Vannak olyan, a medencék működéséhez szükséges gépészeti berendezések, amelyeket elengedhetetlen már az első fázisban beszerelni, így például a ventilációs csatornákat. Továbbá az első fázisban kell beépíteni a hálózati részleteket, vagyis a gyenge- és az erősáramot, illetve az internetet biztosító kábeleket – tudtuk meg, mint ahogy azt is, hogy a külső falazat, vagyis az épületkomplexum mellől, miután lebontják az állványzatot, az épület templom felőli részén félnyeregtetőt és nyeregtetőt alakítanak ki.

Az első fázis tervei magukban foglalják a teljes épület felépítését, a tetőzet, a belső terek kialakítását, illetve más, a működéshez elengedhetetlen rendszerek kiépítését
Az első fázis tervei magukban foglalják a teljes épület felépítését, a tetőzet, a belső terek kialakítását, illetve más, a működéshez elengedhetetlen rendszerek kiépítését

– Az első fázis végeztével majd el kell bontani a darut is, hogy a fürdő és a stadion közötti területen a felszíni csapadék elvezetését szolgáló csatornahálózat kiépülhessen. Addig viszont szükség van a darura, hiszen a segítségével mozgatják a munkások a beépítésre váró nagyobb és súlyosabb épületelemeket külterületen. Például a nyílászárókat, a hőszigeteléshez szükséges elemeket – tette hozzá Seffer Attila, aki arról is szót ejtett, hogy miután a szakemberek rámutattak a cölöpözés fontosságára, az csupán az építés kitűzött határidőit és a kezdő költségeket módosította, magát az építészeti terveket, a fürdőkomplexum helyiségeit, külső kinézetét nem.

Az iránt is érdeklődtünk, hogy az építőiparban tapasztalható nagymértékű árrobbanás milyen módon befolyásolta a topolyai fürdő építésének a folyamatát.
– Bennünket ez a sajnálatos tény szerencsére különösebben nem érintett, mivel mi több pontban is lefixált tételekkel kezdtünk bele az építésbe. És reményeink szerint zökkenőmentesen haladhat tovább a következő év első felétől az építési folyamat második fázisa is, hogy mihamarabb elkészülhessen a topolyaiak várva várt álma, az újjáépített fürdőkomplexum a város központjában, ahol télvíz idején is kedvükre élvezhetik az úszást helyben a polgárok – zárta a beszélgetést Seffer Attila.