2022. május 16., hétfő

Évzáró új pólóban, ajándékokkal

Befejeződött a Nők Kishegyesi Fórumának programja

A Nők Kishegyesi Fóruma egész éven át foglalkozik az Ügyi csapattal, amely az idén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját. Szerencsés egybeesés, hogy idén nyertek eszközöket egy programra, amely tegnap zárult. Zsidai Erzsébet, a női fórum elnöke ennek kapcsán elmondta lapunknak, hogy már tartottak egy ünnepséget ennek a programnak a keretében.

– A gyerekek a nyáron kifejezték óhajukat, hogy szeretnének fellépni valamilyen formában. Akkor találtuk ki, hogy az Ügyi program indulásának ötödik évfordulója alkalmából szervezünk egy ünnepséget. Ezt összekötöttük a település adventi koszorúján a harmadik gyertya meggyújtásával. Az ünnepséget december 5-én tartottuk meg, és szeptember óta készültünk rá a gyerekekkel, akik verseket és egy közös éneket adtak elő. A pályázatunknak ez a nyílt nap volt az egyik része, a másik az volt, hogy a gyerekek vendégül látták azokat, akik megtekintették a műsort. Előző nap készítettünk süteményeket, és azzal vendégeltük meg őket – számolt be Zsidai, majd arról is szólt, hogy a program tegnap zárult, és ennek apropóján csináltak egy kis évzárót az ügyis gyerekeknek.

– Az évzáró rendezvényünkön minden gyerek kapott pólót, ez a karácsonyi ajándékuk, emellett kapnak télapócsomagot is. Még egy külön meglepetés is volt a gyerekek részére, Molnár Krekity Olga az újonnan megjelent könyvéből ajándékozott egy-egy példányt minden ide járó családnak – számolt be az elnök, majd hozzáfűzte, hogy programjukat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Ez a program lezárult, de a munka az Ügyi csapatosokkal a jövő évben sem áll le. Az ünnepek alatt tartanak egy kis szünetet, és január 8-án fognak újraindulni a foglalkozások – mondta el Zsidai.

A csoportkép az évzárón készült
A csoportkép az évzárón készült

– Már vannak konkrét elképzeléseink, hogy mit csinálunk, mert a gyerekekkel közösen beszéltük meg a programokat. Nagyon tetszett nekik a közelmúltban megtartott madárodú-készítés, és valószínűleg valamilyen madaras programmal fogunk kezdeni – fogalmazott az elnök, majd arról is szólt, hogy az Ügyi csapat tevékenysége kapcsán segítségre számítanak. Nem anyagi segítségről van szó, mert mindig feltalálják magukat. A legfontosabb, hogy élményeket adjanak a gyerekeknek – fogalmazott.
– Továbbra is várom azoknak a kishegyesieknek a segítségét, akik valamilyen programot tudnak biztosítani, vagy valamilyen különleges dolgot tudnak megmutatni a gyerekeknek. Olyan dolgokról van szó, amit ők előtte még nem láthattak, amiben nem volt részük. Szeretnénk tágítani a látókörüket, hogy ezáltal is fejlődjenek – mondta Zsidai Erzsébet.