2024. április 20., szombat
A JÉZUSKA A VAJDASÁGI BIRKÓZÓAKADÉMIÁN

Megérdemelt ajándék a növendékeknek

Szerdán és csütörtökön ajándékokkal volt tele a karácsonyfa alja a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémián. Az akadémia növendékei kéthetes, megérdemelt pihenőre vonultak, a Jézuska pedig bőven megajándékozta őket, mindenki egy komplett felszereléssel teli csomagot kapott. Bálint Zoltán ügyvezető megköszönte az ott dolgozóknak, de főleg a fiataloknak azt, hogy az akadémia szeptembertől beüzemelt. Elmondása szerint a szakvezetőség elégedett a gyerekek teljesítményével, s január 9-től megkezdődik a második félév is, méghozzá a vajdasági szövetség által kijelölt további 26 fiatal (21 fiú és 5 lány) részvételével, akik egyhetes edzőtáborba érkeznek, így az edzések már öt szőnyegen folynak majd. A karácsonyvárást még ünnepélysebbé tette, hogy azon jelen volt két világbajnok, Sreten Damljanović (aki jelenleg az akadémia sportigazgatója) és Nemes Viktor, valamint Európa-bajnokunk, Frísz Krisztián is, aki az akadémián edzői feladatokat lát el.

Tegnap aztán az akadémián új otthonra lelt Potisje Birkózóklub is megajándékozta a tagjait, a kicsik szüleikkel együtt örülhettek az áldott ünnepeknek.

Az akadémia tagjai a karácsonyfa előtt (a szerző felvétele)

Az akadémia tagjai a karácsonyfa előtt (a szerző felvétele)