2024. március 28., csütörtök

Korszerűsödő iskolák

Magyarkanizsa község is támogatja a felszerelések beszerzését

Az Arany János Általános Iskola összesen három település épületét foglalja magában. Oromhegyes mellett Tóthfalu és az oromi épület is egy szárny alá esik, közös bennük, hogy Magyarkanizsa községhez tartoznak, és a közelmúltban számítástechnikai felszerelésekkel gazdagodtak, továbbá a világítást is újították. A számítógépek mellett okostáblák és projektorok is kerültek az iskolákba a pályázatok sikeressége révén, melyek önrészét a magyarkanizsai önkormányzat biztosította. Szerdán Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere meglátogatta a diákokat, most épp Oromhegyesen, akik ünnepváró műsorral kedveskedtek. Közben a polgármester elmondta, hogy az önkormányzat igyekszik minden évben az önrészeket biztosítani az oktatási intézményeknek, az iskolákon kívül természetesen az óvodáknak és a középiskoláknak is.

– Az intézményvezetők elképzeléseihez igazodva segítünk az intézményeinknek. Általában az eszközfejlesztés áll első helyen, de épp Oromhegyesen sajnos az infrastrukturális beruházásra is szükség volt néhány évvel ezelőtt, amikor az épület megsüllyedt, ehhez azonban tartományi segítséget is kérnünk kellett. A mostani, eszközfejlesztésre fordított majdnem hárommillió dináros összeghez mi is hozzájárultunk az önrésszel. A fejlesztések üteme a sikeres pályázatoktól és a költségvetés ütemétől is függ, de fontos az, hogy az intézményvezetők is tettre készek legyenek – mondta Fejsztámer.

A három épület igazgatója, aki a községi pedagógusegyesület elnöke is, Vajda Attila, úgy tűnik, elég tettre kész volt, hiszen ebből a nagy összegből új informatikai eszközöket szerezhettek be, ami napjainkban elengedhetetlen.

A gyerekek már örömmel használják az új eszközöket

A gyerekek már örömmel használják az új eszközöket

– A kőolajipari vállalat, a magyarkanizsai önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács és a tartományi titkárság is hozzájárult ahhoz, hogy be tudjuk szerezni ezeket az eszközöket. A modern világ már ezt igényli, a tavalyi év pedig rádöbbentett minket arra, hogy a járvány által okozott változásokhoz alkalmazkodva elengedhetetlen a számítástechnikai fejlesztés is. A pályázatok révén és az önkormányzati támogatásnak köszönhetően sikerült ezt realizálni, ami elégedettséggel és örömmel tölt el minket – mondta az igazgató, aki egyúttal köszönetét is fejezte ki azért, hogy közel hárommillió dinárt tudtak számítástechnikai innovációra fordítani.