2024. április 20., szombat

Karácsonyi meglepetés

A Nők Kishegyesi Fóruma és más civil szervezetek megajándékozták a falu gyerekeit

A kishegyesi civil szervezetek az idén is komoly összefogásról tettek tanúbizonyságot, amikor több mint száz ajándékot állítottak össze helyi gyerekek számára. A csomagokat hétfőn csomagolták be, és tegnap szállították el a gyerekeknek. Zsidai Erzsébet, a Nők Kishegyesi Fórumának elnöke arról számolt be lapunknak, hogy november végén hirdették meg a gyűjtési akciót, amely a hétvégén ért véget.

– Több szervezet összefogott, és együtt végezték a gyűjtést. A Nők Kishegyesi Fóruma mellett részt vett benne a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma, illetve a Kishegyesi Kismotoros Banda. Ezek a szervezetek valamilyen formában részt vettek a gyűjtésben, és az összegyűjtött adományokat hétfőn csomagoltuk, a kész csomagokat pedig kedden a motorosok hordták szét a faluban. Összesen mintegy 110 csomagot tudtunk biztosítani a gyerekek részére, és nagy köszönettel tartozunk a szabadkai Caritasnak, amely a segítségünkre sietett, és 30 ajándékcsomagot küldtek – mondta el az elnök, majd arról is szólt, hogy több lista alapján állították össze azoknak a gyerekeknek a névsorát, akik ajándékot kaptak. Elsősorban az anyagi háttér volt a mérvadó.

Készültek az ajándékcsomagok a női fórum székházában

Készültek az ajándékcsomagok a női fórum székházában

– Arra összpontosítottunk, hogy olyan családokhoz jussanak el ezek az ajándékok, ahol meg fognak örülni neki, és jól jönnek az ajándékok. A csomagjaink tartalmaznak játékokat, élelmiszert, édességeket és ruhaneműt is. A különböző listákat egyesítettük, így kaptuk meg az ajándékosztás kedvezményezetteinek a névsorát – számolt be Zsidai, majd arról is szólt, hogy elsősorban a 0–15 éves korosztályú gyerekek kaptak csomagokat. Emellett 16-17 éves fiatalokat is ajándékkal leptek meg, amennyiben a családi hátterük ezt indokolttá tette, és úgy gondolták, hogy megörülnek az ajándékcsomagnak.