2022. május 16., hétfő

Közösségi karácsonyfák a településeken

Ada községben ismét megszervezték a Legyen közös karácsonyfánk! akciót

Adán a katolikus templom előtti parkban a napokban díszítették fel a községi gyerekek által készített karácsonyfadíszekkel a közösségi karácsonyfát a Homeland Ada közösség tagjai, a művelődési egyesületek képviselői és a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái. Sterbik Ildikó programkoordinátor elmondta, hogy az idén második alkalommal szervezték meg a Legyen közös karácsonyfánk! akciót, amelynek keretében minden községi településen, így Adán, Moholon, Valkaisoron, Völgyparton és Törökfaluban felállították a közösségi karácsonyfát.

Az önkéntesek díszítik a karácsonyfát Adán
Az önkéntesek díszítik a karácsonyfát Adán

– Tavaly egy gyönyörű akciót hívtunk életre Legyen közös karácsonyfánk! elnevezéssel, amit az idén folytattunk. Közös karácsonyfákat állítottunk fel minden Ada községi településen. A karácsonyfák feldíszítéséhez ezúttal is a szorgos községbeli gyerekek, az őket vezető pedagógusok, valamint szüleik segítségét kértük. Az akcióban az idén részt vettek az iskoláskor előtti intézmények növendékei, az általános iskolás diákok és a művelődési egyesületek tagjai. A gyerekektől azt kértük, hogy olyan díszeket készítsenek, amelyek ellenállnak az idő viszontagságainak, mert több mint két hétig díszítik a közösségi tereinket. Mintegy hatszáz díszt kaptunk, százzal többet, mint tavaly. A megmozdulásban több mint ötven pedagógus vett részt, és segítettek a gyerekek szülei is. Az összetartozás, a közösség és az egymás iránti tisztelet miatt gondoltuk ezt az akciót életre hívni, és nagyon szépnek bizonyult. Nagyon szeretnénk, ha lenne folytatása, nem nevezhetjük hagyományosnak, mert ez a második alkalom, de igyekezni fogunk minden évben megszervezni – nyilatkozata Sterbik Ildikó