2022. május 17., kedd

Đoković elődöntői vitték a pálmát

A Grand Slam-tornákon általában a döntők maradnak emlékezetesek. 2021-ben, legalábbis az ATP és a tennis.com portál szerint, nem így történt. Az év legjobb meccsének a nagy tornákon a Roland Garros Đoković–Nadal elődöntőjét nyilvánították, a második helyre pedig a US Open elődöntője került, amelyben Đoković visszavágott Zverevnek az öt héttel korábban az olimpiai elődöntőben elszenvedett vereségért.

A Roland Garros előző döntőjét 2020 októberében, mindössze bő hét hónappal az idei torna előtt játszották, s akkor Nadal csak hét játékot engedélyezett Đokovićnak, benne a 6:0-s első szettel. Az idei elődöntőben Nadal 5:0-ra vezetett, és a tavalyi meccs megismétlése volt kilátásban. Novak ekkor magára talált, s bár az első szettet elveszítette, látszott, hogy belendült. A harmadik játszmában Nadal 6:5-nél szettlabdához jutott. Novak kivédte, megnyerte a rövidítést, és nem esett pánikba a negyedik játszmában sem, Nadal 2:0-s vezetése után. Zsinórban hat játékot nyert, és kiérdemelte Andy Murray elismerő szavait: „Ennél jobban salakon nem lehet játszani…”

Az idei legjobb GS-meccsek ötös listája:
1. Đoković–Nadal 3:6, 6:3, 7:6, 6:2, Roland Garros, elődöntő.
2. Đoković–A. Zverev 4:6, 6:2, 6:4, 4:6, 6:2, US Open, elődöntő.
3. Tiafoe–Rubljov 4:6, 6:3, 7:6, 4:6, 6:1, US Open, 3. forduló.
4. Cicipasz–Kokkinakis 6:7, 6:4, 6:1, 6:7, 6:4, Australian Open, 2. forduló.
5. Murray–Otte 6:3, 4:6, 4:6, 6:4, 6:2, Wimbledon, 2. forduló.
SZÖUL. – A 125-ös női torna 2. fordulójában: Kazionova–Jani 7:5, 6:2. @sz = cs.

Emlékezetes marad Novak Đoković és Rafael Nadal idei csatája (is) Párizsban
Emlékezetes marad Novak Đoković és Rafael Nadal idei csatája (is) Párizsban

Koronavírusos az olimpiai bajnok

A svájciak olimpiai bajnoka, Belinda Bencic is megfertőződött a koronavírussal a múlt heti, Abu-Dzabiban rendezett bemutató tornát követően, és közlése szerint súlyos tünetei is vannak. Mindezt egy nappal azt követően jelentette, hogy Rafael Nadal, a spanyolok 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes sztárja is pozitív lett a viadalról hazaérkezve…