2024. április 23., kedd

A városalakító tornyai

Hétfőre esett 1926. június 7-e, Barcelonában ezen a napon a villamos elütött egy ápolatlan, rongyos gúnyába burkolózó férfit, akinél nem volt semmiféle – azonosítására utaló – irat. Inkább koldusnak nézhették; senki nem ismerte fel Antoni Gaudít, minden idők egyik leghíresebb építészét. Végül egy rendőr vitte be a kórházba, de három nappal később belehalt sérüléseibe. A temploma kriptájában temették el (pápai engedéllyel), az épületnek akkor még csak negyede, egy torony és a keleti homlokzata készült el. Gaudí mindenkit rendre így nyugtatott: „Megbízómnak nem sürgős.” Ő akkor tizenöt esztendeje már ott lakott, a Sagrada Famíliában (teljes nevén A Szent Család engesztelő temploma), félretéve minden mást az életében, csak azt figyelte, ellenőrizte, hogyan magasodik az épület, amelynek révén egy napon „az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tárulkozik majd ki, s ekkor a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait”. Ami pedig ezeket a görbületeket meg alakzatokat illeti, hadd tegyük azonnal hozzá, hogy az építményen belül egyetlen egyenes vonal sem található. Miként talán a természetben sem. Márpedig a természetet tanulmányozva ahhoz az alkotótevékenységnek is alkalmazkodni kell. Szaknyelven ez az organikus építészet, ennek képviselője a katalán építész, formatervező és műszaki rajzoló. Akinek fantáziája kiapadhatatlan. Mesevilágba varázsolnak a Güell Park színes oázisának hullámos, tarka üvegmozaikjai, amott meg feltűnik Barcelona egyik legismertebb lakóháza, a Casa Milà, amely mintha egy barlangokkal szaggatott hegy lenne. S hogy honnan a képzelőereje? E képességét többen bizonyára azzal magyaráznák, hogy már kisfiúként reumatikus betegség kínozta, emiatt nem játszhatott, futkározhatott a pajtásaival, e kötöttség másik oldalán viszont elméje és képzelete a legkevésbé sem szorult határok közé. Hogy aztán mindaz a nagy projektumokban valósuljon meg. Csak a munkája foglalkoztatta; meg se nősült, állítólag azért, mert felesleges időfecsérlésnek tartotta az udvarlásra szánt időt.

Antoni Gaudí Reusban (város Katalóniában), egy rézműves fiaként látta meg a napvilágot, 1852-ben. Tizenhét évesen került Barcelonába építészetet tanulni. Az egyetemen nem tartozott a legjobb eredményt elérők közé, mindazonáltal tanárai elismerték önálló látásmódját, tanulmányai pedig elegendőnek mutatkoztak a szakma alapjainak elsajátításához. Már ekkoriban több építész irodájában vállalt munkát.

A nagy megrendelés valamivel később jött, életének bő négy évtizedét aztán Gaudí főleg abba fektette. A templom építésének ötlete egy tehetős barcelonai könyvkereskedőtől ered, aki olyan bazilikát szeretett volna, amelyben gazdagok és szegények egyaránt imádkozhatnak. Alapítványából vásároltak egy kéthektáros területet a város akkor szegények lakta körzetében, amit ma a templomról La Sagrada Família negyednek hívnak. Az épület alapjait Francesc de Paula Villar tervezte, majd összeveszett az építtetőkkel, akik a munkával ezután Joan Martorellt, Barcelona egyházmegyei főépítészét keresték meg. A Sagrada Família alapkőletétele 1882-ben történt, Gaudí pedig egy évre rá – harmincegy évesen – nyerte el a mű tervezésének és az építkezés levezénylésének feladatát. Az eredeti tervek koncepcióját (neogótika) jórészt megváltoztatta.

A templom 2006-ban lett Spanyolország leglátogatottabb idegenforgalmi látnivalója. Abban az évben már több mint 2 370 000 belépőjegyet adtak el az idelátogató turistáknak – ezzel megelőzte a madridi Pradót és a granadai Alhambrát. Az időben tovább ugorva egy újabb dátum: 2021. december 8-a. Alig néhány nappal ezelőtt nagy ünnepség volt tehát Barcelonában, a Sagrada Familia kilencedik tornyán ugyanis kivilágították azt az 5,5 tonnás üvegacél csillagot, amelyet november végén tettek a helyére, és amelyet maga az építész is még életében megálmodott. A belsejében 12 projektort helyeztek el, hogy úgy ragyogjon, mint egy valódi új csillag az égen. Ez egyébként még csak a kilencedik torony a tizennyolcból, több még befejezésre vár. A bazilika fő tornya az összes többi fölé emelkedő Jézus-torony lesz, amelynek méretét úgy választották meg, hogy messziről is látni lehessen, de ne legyen magasabb a környező hegyeknél, hogy az ember műve ne magasodjon Istené fölé.

Gaudí kezdetben úgy vélte, az építkezés nem húzódhat egy évtizednél tovább, de aztán kénytelen volt megbarátkozni a gondolattal, hogy talán maga sem látja majd a templomot teljes fényében, végleges formájában. A csúszás elsősorban a módszerében keresendő, neki ugyanis az volt a koncepciója, hogy változtatni – menet közben, fokozatosan – mindvégig lehessen, ez viszont gyakorta lassította a munkálatokat. A legújabb prognózis szerint az 1882-ben elkezdődött építkezés 2026-ra fejeződhetne be. Azaz kereken száz évvel Gaudí halála után. A templomba pedig aztán – a könyvkereskedő egykori óhaja szerint – mindenki beléphet. Egy statisztikai adat ezt máris bizonyítja: a vatikáni Szent Péter-bazilika után ez Európa leglátogatottabb temploma.