2022. május 23., hétfő

Ünnepi készülődéseink

Azt hiszem, végre sikerült elengednem azt a rögeszmémet, hogy ünnepre, mondjuk karácsonyra sikerüljön teljesen feltakarítanom a házat. Éveken át ettem magam azon, hogy ez valahogy sosem jön össze, de mostanra lazítottam ezen a saját magam irányába támasztott elvárásomon. Rájöttem ugyanis, hogy ez teljességgel lehetetlen vállalkozás, és mivel olyat várok el magamtól, amit nem tudok teljesíteni, frusztrált vagyok és majd szétfeszít a tehetetlenség, és ezt a rossz érzést másokra is átragasztom a környezetemben. Szóval el kellett végre döntenem, hogy vagy feladom ezt a hőn áhított célt, idilli képet, vagy minden ünnep előtt agyonidegeskedem magam. Az eredmény körülbelül mindig ugyanaz, vagyis annyira van feltakarítva és rend rakva, amennyire az időnkből futja, a különbség csak az ünnepek előtti hetek hangulatában mutatható ki. Ez azt jelenti, hogy vagy idegbajosan, kapkodva, felesleges aggodalmak közepette megyünk végig ezeken a heteken, vagy elengedjük a rögeszménket és igyekszünk úgy felkészülni az ünnepre, ahogyan az életkörülményeink engedik.

(Illusztráció – Pixabay.com)

A hétvégén például sikerült ablakot mosnom, pedig nem is terveztem. Tudtam, hogy az összeset úgysem bírom megtisztítani, mert megszámolni sem tudom hány van, de ha már a konyha, a nappali és folyosó ablakai sorra jutnának, az elégedettséggel töltene el. Mivel szombat délelőtt a szél ellenére gyönyörűen sütött a nap, szinte csalogatott az ablakmosás, így főzés közben sikerült két léből is lemosnom a nappali ablakát, valamint a konyháét kívülről. A belső fele még várat magára, de azt bármikor meg lehet ejteni, még akár esőben is, így ahelyett, hogy azon aggódtam volna, hogy csak ennyi ablakot mostam meg, inkább gondolatban megveregettem a vállam, hogy ezt is be tudtam szorítani a napomba. Az ünnep előtt a hálószoba, meg a lányok szobájának az ablaka már biztosan nem jut sorra, de hát januárra is kell hagyni valamit. Akkor is biztos kínálkoznak majd napsütötte szombatok.

Az ünnepi sütéssel hasonlóan bajban voltam, ugyanis úgy nőttem fel, hogy nálunk az ünnep ott kezdődött, hogy legalább ötféle sütemény készült. Ezt a berögződést sokkal könnyebben eleresztettem, mint a feltakarított ház iránti vágyamat, és abszolút elégedettséggel tölt el, ha kisütök néhány bejglit és gyúrok valamilyen hozzáadott cukor nélküli, divatos szóval élve, egészséges golyókat karácsonyra. Persze könnyen beszélek, mert anyukámnál biztosan meglesz az ötféle süti, és semmilyen hiányérzetem nem lesz, de ha nem így lenne, ez akkor sem zavarna annyira.

Ha egy kicsit belegondolok ezekbe a dolgokba, akkor elkönyvelhetem, hogy igazából minden csak tőlünk függ, vagyis attól, hogy mire hogyan reagálunk, milyen helyzethez hogyan viszonyulunk. A tények valójában ugyanazok, a mi dolgunk, a mi kiváltságunk pedig megválasztani a hozzáállásunkat. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy legyünk igénytelenek, inkább csak arra utalnék, hogy nem ezek a külső körülmények határozzák meg az ünnepet.