2024. április 18., csütörtök

Mibe kerül nekünk a civilizációs törekvés?

Az eurointegrációs tárgyalások során a 4-es klaszter megnyitása, illetve az azon keresztül megvalósuló reformok Emanuele Giaufret, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője szerint számos előnnyel jár majd, különösen azon polgárok számára, akik Szerbia környezetvédelmi és energetikai problémái iránt érdeklődnek. Szavai szerint új beruházásokra lehet számítani, új munkahelyek létesülnek és szabadpiaci mozgások várhatók. Belgrádi látgatása során elmondta, a klaszter megnyitása erős politikai üzenet az EU részéről.

Lehet, nagy falat lesz ez az országnak, hiszen, mint a szegény országok többsége, Szerbia a környezetvédelem és az energetika terén is csak kullog az EU tagállamai után. Az országban úgymond tudatos környezetszennyezés folyik a civilizációs fejlődés érdekében, már évtizedek óta. Az ország villanyáram-szükségleteinek 70 százalékát ugyanis szénből termelik ki. Mintegy 20 százalékát a vízerőmű, 8–9 százalékát pedig a szélerőművek generálják. Illetve besegít olykor a földgáz is. A megújuló energiaforrások tehát messze nem tudják átvenni a szén szerepét. Az ország egyelőre nem is gondolkodik ezen, adott magának még harminc évet, vagyis az ígéretek szerint (a 2019-ben megkötött Párizsi Megállapodás szerint az EU elkötelezte magát amellett, hogy 2050-ig klímasemlegessé válik, és Szerbia is aláírta ezt a megállapodást) az üvegházhatást okozó gázok kibocsájtással járó szénégetést más, a környezetre kevésbé káros megoldással helyettesítjük 2050-re.

Hatalmas beruházásokat igényel az átállás, ezért egyelőre a Nikola Tesla Hőerőmű (TENT) négy blokkjának dekarbonizációjába fektetett be az ország, de úgy tűnik, az energiatermelés szintjén a baj ennél jóval nagyobb. Éveken keresztül elodázott beruházások miatt oda jutottunk, hogy egy félnapi havazás után nedves, sáros szenet adagoltak a hőerőművekbe, napokra leállítva ezzel a TENT termelését. Egy hétre rá pedig a vreoci szénszárító üzemben robbant fel az egyik autokláv fedele. Nem gondolom, hogy pechsorozatról lenne szó. Évtizedek óta a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) a legjobb fizetésekkel rendelkező közvállalat, mégis a karbantartás, a korszerűsítés elmaradt. Még mindig vannak települések, ahol favillanyoszlopok vannak, ahol az áramerősség ingadozik, vagy éppen szakadozik, ahol a rendkívüli időjárás biztos áramkiesést jelent.

Annak tudatában, hogy a kolubarai szénbányából már egyre nehezebb minőségi szenet előállítani, a széntartalékok is végesek, illetve kötelezettséget is vállalt az ország, Szerbia az elmúlt időszakban jelentős figyelmet fordított a megújuló energiaforrások feltárására. Feltérképezték, hol épülhetnek szélerőművek, és hol kis vízerőművek, milyen lehetőségek rejlenek a biomasszában, sőt a napkollektorok felállításának lehetősége is felmerült. A megvalósítás azonban lassú, azzal, hogy a kis vízerőművek ötletétől többségében szerencsére elállt az államvezetés, ugyanis, mint kiderült, azok nagyobb kárt okoztak volna a természetben, mint amennyi áramot termeltek volna.

Talán ez volt az első sikeres környezetvédelmi megmozdulás, amit a polgárok kezdeményeztek saját patakjaik védelmében. A legutóbbi nagy megmozdulás a jadarit érc, azaz a lítium kitermelését, Loznica környéki bánya létrehozását érintette. A tömeges tüntetések eredményeképpen hatályon kívül helyezték Loznica területrendezési tervét, amely lítiumbánya létrehozását irányozta elő. A bánya létrehozásának ötlete és igénye azonban még él, hiszen a politikum azt állítja, az ország jövője (az arany és réz mellett) a lítiumban van, hogy ez a ritka fém lesz a jövő kőolaja (igaz, a mini vízerőművek esetében is azok jelentőségét hangoztatták az áramtermelésben). De ha már a bányáknál tartunk, illetve azok környezetre mért káros hatásáról, a bori arany- és rézbánya miatt miért nem emelte, emeli fel a hangját senki? Nem csak a Rio Tinto alkalmaz környezetet nem kímélő technológiát.

Az energiaelőállítás terén pedig egy újabb, számunkra ismeretlen kihívás várat magára, ugyanis az elmúlt egy hónapban egyre többször merül fel az atomerőmű megépítésének lehetősége. Igaz, egyelőre elméleti szinten szóltak róla, többek között a TENT leállása esetén hangoztatták, hogy az atomerőmű megépítése számos problémára jelentene megoldást. A gondolat hosszú évek óta foglalkoztatja az államvezetést, de miután annak megépítése drága, és a visszamaradt veszélyes hulladékkal is bánni kell, korábban az ország a magyarországi PAKS 2-ből szeretett volna részvényt vásárolni, majd a bolgár atomerőmű is szóba jött. Újabban egy saját kis atomerőmű megépítése körvonalazódik. De hogy hol, mikor és milyen feltételek mellett, illetve ki építi és mi lesz a radioaktív hulladékkal? Még nem tudni.