2024. április 25., csütörtök

Ismeretlen örökség

Raichle Ferenc nyomában Hódságon

Raichle Ferenc, a közismert építész és művész, aki Apatinban született, műépítészi tanulmányait pedig Budapesten végezte, jelentős mértékben meghatározta Szabadka és Szeged urbánus identitását. A művészetek szerelmeseként, továbbá világutazóként, ám mindenekelőtt értelmiségiként, Raichle gyorsan utat talált magának kora társadalmának felső és avantgárd rétegéhez, ez pedig a XIX–XX. század fordulóján ugródeszkának bizonyult számára a szakmai sikerek tekintetében. Az említett két várost továbbra is összekötik azoknak a legszebb épületeknek a némelyikei, amelyeket Raichle Ferenc tervei alapján építettek. Ezek az épületek olykor a nemzetközi projektumok keretében megvalósuló együttműködés alapjául szolgálnak. Kevésbé ismert azonban, hogy Raichle Ferenc alkotásai Bácska kevésbé urbánus településein is megtalálhatóak, például Apatinban, Topolyán és Babapusztán.

BIZONYÍTATLAN FELTÉTELEZÉSEK

Hódság a szocializmus évtizedeiben az ipari fejlesztésre összpontosított, míg a kulturális örökség megőrzésére, illetve tanulmányozására, a többi bácskai településhez hasonlóan, kevés figyelmet fordított a helyi vezetés. Ennek folyományaként hosszú időn át érlelődött a mára kialakult álláspont, hogy ebben a térségben nem is létezik kulturális örökség. Mindazonáltal Hódság központjában továbbra is megcsodálható Ertl valamikori családi házának szépséges és jó állapotban lévő homlokzata. Ebben az épületben ma a Műszaki Iskola működik. A járókelők figyelmét továbbra is felkelti az Ertl-villaként emlegetett épület játékos és dinamikus homlokzata, ám Raichle Ferenc munkásságának tisztelői és ismerői ebben a homlokzatban mást is felismerni vélnek.

A XIX–XX. századforduló szecessziója egy új esztétikának volt a kezdete. Ertl házának a tervezője eltávolodott az addig hagyományosnak minősülő építészeti megoldásoktól, amelyekkel összhangban a házakat az utcaszabályozási vonal irányában építették. A játékos, a magyar szecesszió stílusát idéző homlokzatban az oldalrizalit dominál. Ennek legmagasabban fekvő része hullámos oromfalban végződik, amely attika formájában halad tovább a bejárati kapu irányába, majd teljes egészében körbeveszi a monumentális kupolát. A homlokzat plasztikus díszítőelemei virág- és szívalakú motívumok. Ezek az elemek többé-kevésbé a Raichle Ferenc tervezte szinte összes épületen megtalálhatók, mindenekelőtt Szabadkán és Szegeden.

Annak ellenére, hogy az Ertl-villa Raichle alkotásainak a jegyeit hordozza magán, a mai napig nem sikerült olyan levéltári bizonyítékokra bukkanni, amelyek alátámasztanák az említett építész közreműködésével kapcsolatos feltételezéseket. A második világháborút követően Hódságon szinte teljes egészében megváltozott a lakosság nemzeti összetétele, akkor, amikor a németek eltűntek Bácskából. Ez még inkább megnehezíti az épített örökség származásának a Hódsághoz hasonló kisközösségekben való alapos feltárását. Családi, vagy magángyűjtemények, illetve archívumok napjainkban nem léteznek, míg az állami levéltárakban a valamikori német közösségek örökségével kapcsolatos források meglehetősen szegényesek.

HÓDSÁGHOZ VEZETŐ ROKONI SZÁLAK

Egyéb adatok hitelesebben bizonyítják Raichle jelenlétét Hódságon. A helyi közösség életéről szóló, majdan megjelenő könyv írása során megejtett kutatások érdekfeszítő körülményekre világítottak rá az anyakönyvekben. Az Apatin és a Hódság közötti családi, valamint baráti kapcsolatok mindig is gyakoriak és szorosak voltak. Így például az apatini Raichle Mária, Péter és Johanna lánya, 1875-ben feleségül ment a jómódú hódsági Mathias Willmannhoz. Mária Raichle Ferenc lánytestvére volt, így semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a közeli rokoni kapcsolatok által Raichle Ferenc kapcsolatba került Hódsággal.

A Raichle hódsági jelenlétével kapcsolatos egyetlen hivatalos nyom a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye archívumában maradt fenn Kalocsán. Az egyik dokumentumban a hódsági Szent Mihály római katolikus templom főoltárának esetleges tervezőiként éppen Raichle Ferencet, valamint Krasznai Lajost említik. Hampel Ede, az akkori hódsági pap, levélben kérte az Egyházművészeti Bizottságot, hogy fogadja el Raichle ajánlatát, hiszen az építész kész volt térítésmentesen megtervezni és megépíteni az oltárt. Hampel Ede a levélben még azt is kiemelte, hogy a meglévő oltár nem illik a templomhoz. A bizottság ülésének jegyzőkönyve arról tanúskodik, hogy elfogadták a Raichle ajánlatát képező mindhárom rajzot, ám később, mindenféle magyarázat nélkül, a projektum kivitelezésével Krasznai Lajost bízták meg, munkájáért ki is fizették a tiszteletdíjat. Az oltár végül soha nem épült meg, egyebek mellett talán a későbbiekben bekövetkezett társadalmi körülmények miatt.

Willmann Mária 1942-ben hunyt el és a családi sírban nyugszik, a hódsági katolikus temetőben. Lányai a második világháborút követően bácska különböző, jugoszláv és magyar, oldalán találták magukat. Marg, férjével, Franz Speiserrel, Apatinban maradt, Janka, férjével, a hódsági orvossal, Alfred Traubbal, Bácsalmáson telepedett le, míg a legidősebb nővér, Valéria, Franz Trischler özvegye, Hódságon maradt, egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig. Valéria volt a Willmann, a Raichle és a Trischler családok utolsó leszármazottja Hódságon. Ezek a családok nemcsak Nyugat-Bácska gazdasági, kulturális és művészeti fejlődésében hagytak kiemelkedő nyomot, hanem ennél jóval nagyobb területen. Raichle Ferenc Szabadka és Szeged után, 1960-ban bekövetkezett haláláig, Budapesten élt.
Érdekes, hogy Hódság a szecessziós művészet egyik másik kiemelkedő építészének, Pártos Gyulának is az egyik magánéleti állomása volt. Pártos Hódságon kötött házasságot Franziska Trischlerrel, 1870-ben.

Raichle Ferenc azonosítatlan építészeti örökségének jelenlétét Bácska egyéb településein is sejteni lehet, például Titelen. Tekintettel arra, hogy az eddigiekben a nemzetközi projektumok keretében elsősorban a nagyobb városok kulturális örökségének a kutatására irányultak a támogatások, a jövőben érdemes lenne a támogatási eszközöket a kisebb települések építészeti örökségének a tanulmányozására irányítani. Egyértelmű, hogy ezek kulturális környezete, úgy az épített, mint a szellemi örökség tekintetében, jóval tartalmasabb, mint azt elsőre gondolnánk. A kulturális örökséggel kapcsolatos adatok hiánya éppen ezt az örökséget veszélyezteti.

Dr. Vladimir Stojanović, az Újvidéki Egyetem tanárának írása nyomán lejegyezte Pesevszki Evelyn