2024. március 29., péntek

Jövőre 400 projektumot realizálnak Újvidéken

Újvidék város költségvetése jövőre 35,8 milliárd dinárt tesz ki, ami az eddigi legnagyobb összegnek számít, jelentette be Miloš Vučević, a tartományi székváros polgármestere. Vučević a városi képviselő-testület ülésén elmondta, hogy a jövő évben mintegy 13 milliárd dinárt fordítanak a nagyberuházásokra, közöttük hidak, medencék, körforgalmi pontok, különféle termek építésére.

Számos olyan projektumot jelentett be, amelyek egy részét a köztársasági és tartományi költségvetésből finanszírozzák majd. Hozzátette, egyes projekteket kedvező hitelekből fedezik. Újvidék első embere rámutatott, hogy jövőre 400 projekt valósul meg, ebből 206 már az idén megkezdődött, 194 viszont újnak számít. Külön kiemelte az egykori Ferenc József-híd pilléreire épülő kerékpáros-gyalogos híd kiépítését. Mint mondta, 2022-ben kiírják a felhívást a kivitelezők számára. Hozzátette, a város arra kéri a kivitelezőt, hogy maga fedezze a munkálatokat, erre a város és a tartomány lesz a kezes, majd azt 2028-ig több részletben fizeti ki a város.