2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Nem valószínű, hogy szigorítanak

Mirsad Đerlek felelősségteljes magatartásra kéri a polgárokat

Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár, reagálva Predrag Kon epidemiológus kijelentésére, „miszerint ha a szilveszteri tömegrendezvényeket valóban korlátozások nélkül tartják meg, január második felében biztosan felfelé kezd ívelni a járványgörbe", a Kurir tv-nek nyilatkozva kifejtette: „Az elmúlt néhány hétben a napi esetszám valamennyivel ezer felett alakult, ez viszont továbbra sem olyan mutató, amire a szakértők ideálisként tekintenek. Azt szeretnénk, ha a napi esetszám 500, majd 100 alá csökkenne. Ebben az esetben kedvezőnek lehetne minősíteni a járványhelyzetet. Jelenleg a járványhelyzet nem kedvező, így a családi védőszentek napjai, a karácsonyi, majd az újévi ünnepek járványügyi szempontból mindenféleképpen kockázatosak. Én is azon az állásponton vagyok, hogy január második felében ismét növekedni kezd az esetszám, ennek mértéke elsősorban a korlátozások tiszteletben tartásától függ, de attól is, hogy a nyugati országokból, ahol az omikron variáns terjed, mennyi polgártársunk utazik haza."
Đerlek megerősítette, hogy a köztársasági egészségügyi válságstáb eddig egyetlen, elsősorban a városok terén megszervezendő szilveszteri bulira sem bólintott rá. Az államtitkár abbéli reményének adott hangot, hogy az emberek felelősségteljesek lesznek és nem vesznek részt tömegrendezvényeken. Jelenleg úgy tűnik, hogy az ünnepekre nem foganatosítanak a jelenlegiekhez képest szigorúbb korlátozásokat, ám semmi sem kizárt, nyomatékosította Đerlek, aki egyébként meg van róla győződve, hogy az omikron Szerbiában is jelen van, csak eddig nem sikerült kimutatni.
Dragan Delić infektológus szintén nem tartja kizártnak, hogy az omikron már itt van Szerbiában, „ám ha mégsem, akkor a külföldről hazautazókkal biztosan megérkezik az országba". Az N1 tv vendégeként Delić értetlenségének adott hangot amiatt, hogy míg szinte mindenhol Európában szigorítanak, Szerbiában szinte semmilyen korlátozást nem foganatosítanak, illetve nem próbálják megakadályozni a legrosszabb forgatókönyvet. Mintha a buli és a szórakozás lenne az ország gazdasági fejlődésének a legfontosabb generátora, emelte ki.

1267 új fertőzött – 29 elhunyt
A keddi járványjelentés értelmében egy nap leforgása alatt az országban 1267 új fertőzést jegyeztek, 15.846 koronavírustesztet végeztek el, így a pozitivitás aránya 8 százalék. Hivatalosan a vizsgált egy napban 29 Covid-páciens hunyt el, hivatalosan 12.461 a járvány kezdete óta. A kórházakban 2314 Covid-fertőzöttet gyógykezelnek, 108-nak közülük mesterséges lélegeztetésre van szüksége.
A Vajdasági Közegészségügyi Intézet jelentésének értelmében a tartományban előző nap 318 volt az esetszám, Újvidéken 52 új fertőzést jegyeztek.