2024. április 20., szombat

Novák Katalint jelöli államfőnek a Fidesz

Novák Katalin jelenlegi családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli köztársasági elnöknek a Fidesz – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök keddi évzáró sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Áder János jelenlegi köztársasági elnök második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le. Az alaptörvény értelmében másodszor nem választható újra.

A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján sajnálatát fejezte ki, hogy a magyar alkotmányos rend csak két hivatali ciklust enged az államfőnek, majd arról beszélt: negyven országgyűlési képviselőnek kell ajánlást tennie az új államfő személyére. A Fidesz pártelnöksége a kérdést megvitatta, és javaslatát hivatalosan már meg is tette – közölte Orbán Viktor.

A 2021-es év két dologról szólt: a vírus elleni küzdelemről és a gazdaság újra indításáról – mondta Orbán Viktor. Kiemelte, hogy az idei év mindenki számára nehéz év volt.

Hozzátette, hogy 2021-es már nem voltunk olyan eszköztelenek a vírussal szemben, mint tavaly, hiszen kifejlesztették a vírus elleni oltást, így a lezárással járó korábbi védekezésről az oltásalapú védekezésre álltunk át.

Az összes elérhető vakcinát beszereztük, és hamar elértük a népesség 60 százalékának beoltottságát, hatmillió embert oltottuk be. Sajnos, ez a szám most megtorpant – foglalta össze.

Most a megerősítő harmadik oltások beadásán és a 5-11 év közöttiek oltásán van a hangsúly. A harmadik oltások száma magasan az uniós átlag felett van Magyarországon.

Győzni csak az oltással lehet – emelte ki.

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a védekezésről nemzeti konzultáció során is kikérték az emberek véleményét. A két konzultációban több mint 2 millió ember vett részt, így a védekezés irányát is ezek adták.

A védekezés jövőre is oltásalapú lesz. A miniszterelnök összesítése szerint tele vannak a raktárak vakcinával, csak Pfizerből 2,4 millió áll rendelkezésre, és rendeltek további kétmillió adagot a gyermekek oltására való vakcinából.

Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy a múlt heti brüsszeli EU-csúcson a tagállamok vezetői azt a tájékoztatást kapták, hogy az omikron variánsra újfajta vakcina kell majd és a Pfizer már kifejlesztett egy ilyet. Ebből hazánk is rendelt 9,5 milliót, további kétmilliót pedig a gyerekek oltásához szükséges változatból is kértünk.

Volt elegendő, van elegendő, és lesz elég vakcina – összegezte.

Az év második nagy feladata a miniszterelnök értékelése szerint a gazdaság újraindítása volt.

1700 milliárd jutott beruházások támogatásra, és 1435 beruházás kapott támogatást az elmúlt időszakban. Ennek köszönhető, hogy válság előtti szinten van a foglalkoztatottság. A munkanélküliség 3,9 százalék. Európában majdnem duplája ez a szám. A magyar gazdaság teljesítménye nemcsak elérte, hanem meg is haladta a válság előtti szintet. Erre az évre jóval hat százalék fölötti növekedést várunk.

A 2020-es évvel kapcsolatban kiemelte, hogy a terveik szerint eddig nem ismert gazdaságpolitikai intézkedéseket vezet majd be a kormány. Ilyen lesz a 25 év alattiak szja-mentessége és a 13. havi nyugdíj visszavezetése.

Egyszerre tudjuk segíteni a fiatalokat és az időseket – hangsúlyozta.

A gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban elmondta, arról fog szólni, hogy gyermekeink szexuális neveléséhez kinek van joga. A szülőknek kizárólagos joga van ezen a területen – véli a kormányfő.

A bevándorlás és az LMBTQ-mozgalmak által propagált gyermeknevelés a két legfontosabb nemzetközi kérdés most. Magyarországon nem az elit, hanem népszavazás döntött eddig és dönt majd a továbbiakban ezekben a kérdésekről.

Az energiaválsággal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az uniós csúcson nem sikerült megállapodni ebben a témában. A kormányfő bízik benne, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozza azt az álláspontot, ami szerint atomenergia nélkül nem valósítható meg a klímavédelem, így az atomenergia megújuló energiának minősül majd. E mellett a gázból nyert energia átmenetileg fenntarthatónak minősülhet a kormányfő várakozásai szerint.