2022. május 23., hétfő

Vállon cipelt karácsonyi csoda

Tagadni nem érdemes: rohanó világban élünk. Felgyorsult minden. Felgyorsultak az elvárások, hiszen most már mindenhol tudunk dolgozni („hála” az okostelefonoknak): az utcán válaszolunk az e-mailekre, egy kávézóban készítjük elő a szerződéseket, vagy akár két úti cél között az autóban ülve javítunk valamit. Türelmetlenek vagyunk, ha több percet kell várnunk valamire, és idegesen dudálunk a jelzőlámpánál, ha az előttünk álló autó nem indul el már a sárgánál. Ijesztő az egész.

Ijesztő az is, hogy ez a felgyorsult világ az ünnepi készülődésre is kihatott. Már szeptemberben megszólal Mariah Carey híres karácsonyi slágere, az All I want for Christmas, ezzel egy időben pedig megjelennek a polcokon a Mikulások, az angyalkák, a karácsonyi gyertyák, és minden giccses dolog, amitől mégis szebb lesz az ünnep. Mikor és hogyan jutottunk el oda, hogy az őszi díszek helyett egyből a hógömböt kell kitenni dekoráció gyanánt?

Nem volt ez mindig így. Régen minden a maga idejében történt. Nem tartom magam megrögzött személyiségnek, aki foggal-körömmel ragaszkodik a hagyományokhoz, azonban van egy-két dolog, amelyből nem engedek. Ilyen a karácsony is. Ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy nem engedek az igen erős marketingnyomásnak, és nem kerül ki már szeptemberben a karácsonyi dekoráció.

Nálam december elsejével kezdődik minden. Ilyenkor a telefonom csengőhangját az éppen aktuális kedvenc karácsonyi slágeremre cserélem, az üzeneteket és az értesítéseket csengettyűk jelzik, felkerülnek a girlandok, a gömbök, a lámpákra a hópelyhek, a YouTube-ról pedig ömlik a karácsonyi mix.

(Illusztráció – Pixabay.com)

Talán a kiskori szép emlékek miatt maradt meg bennem nagybetűs ünnepként, és vált az évek folyamán ennyire fontossá. Tudtam, hogy a születésnapomat követően a karácsony az, amire értékesebb ajándékot kaphatok. Ilyen volt például az első mobiltelefonom hetedikben, az első digitális fényképezőgépem gimnazistaként, és az első laptopom egyetemistaként. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy ilyenkor az ajándék csak másodlagos, azonban számomra nem csak ettől volt szép a karácsony.

Soha nem felejtem el az izgatott böjti estéket, amikor a velünk egy udvarban élő nagyszüleimnél várakoztam, amíg a Jézuska „meghozza” a karácsonyfát. Az ablakra tapadtam, és csak azt hajtogattam nagymamámnak, hogy figyeljünk jól, mert mindjárt itt megy el az ablak alatt a Jézuska, és viszi a vállán a fát. Nem láttam nagymamám arckifejezését eközben, de gondolom, jót mosolygott magában, hiszen akkor ő már jól tudta, amit én még nem: ahogyan a gólya nem hoz kisbabát, úgy a Jézuska sem cipel fenyőfát.

Az izgalmas várakozásnak édesanyámék vetettek véget, amikor szóltak, hogy a helyén a fa. Akkor nagyszüleimmel együtt átmentünk hozzánk, ahol már várt az igen színesre feldíszített fa (kötelezően nagyobb, mint előző évben), alatta pedig az ajándékok. Izgatottan bontottam ki még ott az előszobában őket, majd feltérképeztem a fát, hogy minden kedvenc díszem felkerült-e: a csíptetős madarak, a cukros gömb.

Másodikban jött el a szomorú valóság: nem a Jézuska és a többi társa hozza az ajándékokat. Ha emlékeim nem csalnak, igazából nem taglózott le annyira a hír. Persze, egy karácsonyi témájú házi rajzolása közben kérdőre vontam szüleimet, hogy akkor ez most mégis hogyan is van, és mivel rájöttek, hogy értelmetlen tovább tagadni, így beismerték. Én persze azt hittem, hogy világmegváltó csodát tudtam meg, és kértem anyukámat, hogy titkoljuk tovább a nagyszüleim előtt, de beláttam, hogy rajtam kívül már mindenki tudott mindent. Így ez a karácsony ettől volt különleges, hiszen végre én is díszíthettem.

Gimnazista lehettem, amikor megelégeltük az órákig tartó porszívózást minden díszítés és bontás után, így élőfenyő helyett műre váltott a család. A megfelelő nagyságút édesapám Újvidéken találta meg, és mivel egy munkahelyi továbbképzésen volt, ahova kis autóval mentek, érthető volt, hogy a kb. kétméteres fa nem velük utazik Zentára. Így egy menetrend szerinti járattal hazaküldte, édesanyámmal pedig a buszállomáson vártunk, majd hangos röhögések közepette betuszkoltuk a Yugóba, és hazavittük. Azóta öltöztetjük otthon a fát arany-piros kombinációba, persze a hátulján ott van a cukros gömb és a csíptetős madár is.

Amióta édesanya lettem, azóta tudom, mekkora szervezéssel és tervezéssel jár ez az egész procedúra. Már tudom, milyen éjszakába nyúlóan fát díszíteni csak azért, hogy meglegyen a karácsonyi csoda, vele együtt pedig a gyermeki mosoly. És bár senkit nem érdekel a díszek-színek harmóniája, az én lelkemnek úgy a jó, ha minden a helyén van, egyforma távolságra, pont ugyanolyan sűrűre rakva minden oldalán.