2022. május 23., hétfő

Adventi várakozás

„Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk ő.” Zsolt 33, 20

Isten kegyelméből ebben az évben is elérkeztünk az egyházi esztendő ünnepi félévéig, amely advent első vasárnapjától szentháromság vasárnapjáig tart. A hívő keresztyén ember életében ezt az időszakot elsősorban a lelki elcsendesedés, a várakozás jellemzi. A kérdés ilyenkor az, hogy mit várunk, kit várunk, vagy hogyan várunk? Összegzésként, advent negyedik vasárnapján ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Az adventi várakozás megosztja az embereket. Mivel mi emberek sok mindenben különbözünk egymástól, így az adventi várakozásunk sem egyforma. Az adventi várakozás tekintetében általában négyféle várakozást különböztetünk meg.

– Az első csoportba azokat soroljuk, akik még egyáltalán nem várnak senkit és semmit. Úgy is jellemzhetnénk őket, hogy hozzájuk még nem jutott el az evangélium. Számbelileg pontos adatot nem tudhatunk, de annyi bizonyos, hogy ez a legtömegesebb csoport. Többek szerint úgy tűnik, mintha most a huszonegyedik század elején ún. új pogánysággal találná magát szemben a keresztyén ember. Úgy érezzük, mintha egyre gazdagabb lenne a kínálat az ember számára mindabból, ami elvonja figyelmét, gondolatait és nyílt érdeklődését az eljövendő dolgokról, a kiteljesedő jövőről. Mintha egyre kevesebbeket érdekelne, hogy mit akar Isten, hogy milyen tervei vannak velünk és milyen ígéreteinek a beteljesedését várjuk. Ha hallottak is valamit a visszatérő Úrról, még nem hisznek benne, még nem hisznek neki. Nem reménytelen ezeknek az embereknek a helyzete, mert bármikor meggyőződhetnek arról, hogy az élet Ura értük is, helyettük is feláldozta magát, hogy nekik örök életük legyen. Akik most még nem várnak, azokból folyamatosan adventi várakozó, a feltámadott Úrhoz hűséges tanítványok lehetnek.

– A második csoportba azok tartoznak, akik már nem várnak. A mindenben és mindenkiben csalódottak, a mindenből kiábrándultak tartoznak ide. Manapság az elkeseredettek sokasága óriási. Olyanok, akiknek voltak álmaik, terveik saját életükre, a szűkebb környezetükre gondolva, vagy bármi másra és azok nem váltak valóra. Őket már gyakorlatilag semmi nem tudja átformálni, semmi nem tudja érdekelni, nihilista lelkületű emberekké váltak. Sokszor cinikusan vélekednek az Istenről és az őt követőkről is. Az egészben az a szomorú, hogy rengeteg közöttük a fiatal. A mai egyház feladata az, hogy minden taszító jellemvonásuk ellenére sem szabad róluk lemondani.Nem ítélhetjük el őket, mint menthetetleneket, hanem Istenre kell bíznunk őket, mert ami az embereknél lehetetlen, az lehetséges az Istennél.

– A harmadik csoportba tartoznak, akik rosszul várnak. Ők már várnak valakire vagy valamire, de váradalmaik nincsenek összhangban a Biblia tanításával. Várnak a sikerre, a jó szerencsére. Egyesek közülük nagyon is vallásos színezetű várakozások, de nem azt az Urat várják, akiről a Szentírás beszél. A saját maguk képére és hasonlatosságára formált „urat” várják. Jellemző rájuk, hogy elítélik azokat, akik nem úgy várnak, nem úgy hisznek, mint ők. Sajnos, hogy manapság nagyon növekszik a rosszul várók tábora. Mennyire meggyőzően kínálják saját árujukat a különféle szekták. Ezért figyelmezteti és óvja Jézus a tanítványait: „...Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, mert sokan jőnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.” (Mt 24, 4-5) Róluk sem szabad lemondani, imádkoznunk kell értük.

– A negyedik csoportba azok tartoznak, akik jól várnak. Életükben Isten igéjének magva jó talajba hullott. Ők azok, akik nemcsak hallgatják Isten üzenetét, hanem meg is hallják és engedelmeskednek neki. Ők azok, akik Isten iránti rendíthetetlen bizalommal tudják, hogy kit várnak. Ők azok, akiknek egész életük állandó felkészülés, mert bármikor érkezzék meg a mindenható Úr, nem éri váratlanul és felkészületlenül őket. Az adventben élő emberek nem csupán ünnepi hangulatot várnak, hanem Isten ígéreteinek a beteljesedését. Az adventi várakozásuk nem szorítkozik a karácsonyt megelőző hetekre, hanem betölti és meghatározza egész életüket. Jó lenne, ha most az adventi várakozás idején, karácsonyra készülve, mindannyian egy szívvel és egy szájjal el tudnánk mondani a zsoltáros kijelentését: „Lelkünk az Urat várja.” Egyértelműen nem valami hatalmas és csodálatos eseményre várunk, hanem a mi dicsőséges és hatalmas Urunkra, minden erő és hatalom forrására, a királyok Királyára, az uraknak Urára. Arra várunk, akinek mindent köszönhetünk, életünket, megváltásunkat, örök életünket. Várjuk a vele való találkozást, várjuk hitünk beteljesedését, a színről színre látás valóságát. Ámen.

(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)