2024. március 28., csütörtök

Egy tál szeretet

Jótékonysági akció az óbecsei Than Emlékházban

Öt napon keresztül oszt melegételt szegény sorsú gyerekeknek Óbecsén a Than Fivérek Értelmiségi Kör a Than Emlékház előcsarnokában. Az idei akció során, amely december 20-a és 24-e között valósul meg, 45 tál ételt osztanak ki.

Fotó: Kancsár Izabella

Fotó: Kancsár Izabella

Az óbecsei Zaj Máriának kilenc gyermeke van.

– Van hat fiam és három lányom. Mi örülünk minden ilyen támogatásnak. Nagyon sokat segít nekünk az Izabella tanító néni, de a Lurkóházasok és a játékházasok is – mondta Mária.

– Havi 13 ezer dinárból egyedül nevelem fogyatékos lányomat. Köszönetet mondhatunk azoknak, akik ezt megszervezték, hogy bár az ünnepek előtt egy kicsit a gyerekeknek örömet szerezzenek, hogy valamivel jobb ételt kapjanak, amit nem bírnak a szülők megteremteni – mondta Halápi Tibor.

Fotó: Kancsár Izabella

Fotó: Kancsár Izabella

– Négy családom van. Örülünk nagyon ennek a támogatásnak, nagy segítség. Várjuk az ünnepeket. Bízok a jó Istenben, hátha jobbra fordulnak a dolgok – mondta Pálinkás Hermina.

Az Egy tál szeretet elnevezésű jótékonysági akció szervezője az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör , a megvalósítást pedig a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta. Az ételeket helyi vállalkozók készítik.

Fotó: Kancsár Izabella

Fotó: Kancsár Izabella

– A Than Emlékházban mi főleg a diákok oktatásával foglalkozunk. A munkánk során sok olyan gyermekkel találkozunk, akinek a tehetsége, a képességei teljes mértékben megegyeznek vagy talán jobbak is, mint az átlagé, viszont otthon olyan családi körülmények között élnek, hogy sokmindenre rászorulnak. Így karácsony előtt szeretnénk nekik segíteni nemcsak a tudományos fejlődésükben, hanem a mindennapjaikban is – mondta Bonifárt László, az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör elnöke.

A jótékonysági akció megvalósításában az óbecsei Fokoláré Mozgalom aktivistái is részt vettek.