2024. április 20., szombat

A hagyományteremtés jegyében

Adventi vásár és betlehemezés Topolyán – Felújítás előtt a Sarlós Boldogasszony-templom épülete és orgonája

Az adventi hangulat és lelkület megerősítése céljából szervez szombaton 16 órai kezdettel a topolyai katolikus plébánia a Sarlós Boldogasszony-templom előtt adventi vásárral egybekötött jótékonysági jellegű találkozót. Ezt követően 18 órakor kezdődik a hagyományos szentmise, ami után a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ felnőtt- és ifjúsági csoportjának betlehemes játékát tekinthetik meg a jelenlevők. A részletekkel kapcsolatban Szakály József plébánost kérdeztük.

– A keresztény lelkület szellemében szervezzük meg szombati adventi alkalmunkat, amikor is szerény kézműves-kirakodóvásárral, igényes portékát és hagyományos ízeket kínáló árusokkal várjuk az oda érkezőket. A járványhelyzetre való tekintettel a Bácskára is igen jellemző betlehemes játék a „templomba”, pontosabban a templom előtti terecskére érkezik Topolyán. A Kodály tagságának fellépése után forró teával és forralt borral szeretnénk vendégül látni a polgárokat. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Topolya Község Művelődési Házának és a közreműködő partnerünknek, Crnkovity Editnek a szervezéshez nyújtott pótolhatatlan segítségéért – kezdte a beszélgetést Szakály József, aki elárulta, hogy a plébánia Caritas-csoportjának aktív tagjai is kitettek magukért az adventi találkozóra, hiszen mézeskalácsot sütöttek, és gyermekek bevonásával díszítettek.

A Sarlós Boldogasszony-templom

A Sarlós Boldogasszony-templom

– A lélekmelegítő italok mellé a mézeskalácsot is ajándékként szánjuk az adventet velünk ünneplőknek, azzal, hogy szeretettel fogadjuk az önkéntes adományokat a Caritas kasszájába. Egyébként az egész adventi időszakban gyűjtőakciót hirdettünk a plébániánk területén élő rászorulók részére, amihez hozzátesszük az adventi vásárban befolyt felajánlásokat is. Az elmúlt hetekben tartós élelmiszert és pénzbeli segítséget kértünk a topolyai kis- és nagytemplomban. A jövő hét folyamán ebből szeretnénk megajándékozni a legnagyobb szükségben élő családokat, az idős, magányos, betegséggel küzdő egyéneket – mondta el a topolyai plébános.

ÚJRA LENDÜLETBEN A CARITAS

A plébános úrtól az iránt is érdeklődtünk, hogy amióta Slavko Večerin püspök döntése értelmében Topolyán tölti be tisztségét, milyen tapasztalatokkal gazdagodott.
– Közel fél éve lett az otthonom a topolyai plébánia, ez az időszak, mint ahogy általában minden hasonló mozgás az egyház papjainak és híveinek az életében, számos felemelő élménnyel járt. Az új helyszín friss lendületet és energiákat hozhat magával, és ez így történt az én esetemben is, ugyanakkor a korábbi állomáshelyemre is szeretettel gondolok vissza. Persze kihívások és megpróbáltatások nélkül egy kezdet sem múlhat el. Úgy érzem, az egyik legfontosabb szempont ilyen helyzetben a krisztusi szeretetből táplálkozó nyitottság, ami segít átlendülni valamennyi akadályon. Az egyik legnagyobb sikerélményem eddig, hogy a Caritas topolyai csoportja újjá tudott szerveződni, amihez a Szabadkai egyházmegye Caritasától, illetve egyik vezetőjétől, Ricz Gábortól megkaptuk a maximális támogatást. A közelmúltban egy igazán motiváló lelkinapot tudtunk együtt tölteni, ami ezt a szombati adventi alkalmat is megalapozta – hallhattuk Szakály Józseftől, aki rámutatott a caritas szó jelentésére is, amely nemcsak a rászoruló embertársaink iránti fohászról szól, hanem a gyakorlatilag cselekvő, a segítő szeretetet jelenti. És ennek szellemében szeretnék a csoport célját is kijelölni a lehetőségeikhez mérten.

Egy új, elektromos orgona váltja fel a régi harmóniumot

Egy új, elektromos orgona váltja fel a régi harmóniumot

– Szeretettel várjuk a segítséget igénylőket, valamint a polgárok rászorulóknak szánt ruhaadományait és a háztartásban elengedhetetlen műszaki cikkeket, bútorzatot. Ezt a vagyon-visszaszármaztatási folyamat részeként ismét birtokunkba került épületben tudjuk tárolni. Az a célunk, hogy megtaláljuk a nagycsaládosokat, az idős, magányos egyéneket. És ami mindennél fontosabb, az a személyes odafigyelés, hogy a saját utcájukban gondolkodjanak a topolyaiak. Emellett a jövő héten ellátogatok a karácsonyi gyónásra váró, ágyhoz vagy házhoz kötött betegekhez, valamint ekkor szeretnénk eljuttatni a szeretetcsomagjainkat is – hallhattuk a plébános úrtól, aki örömmel számolt be arról, hogy hat év után újra van kántora a topolyai plébániának.

– Rendkívül örömmel tölt el, hogy sikerült megnyerni a topolyai hívek szolgálatára Szűcs Gergely művész urat. A kántor úr már ide is költözött Topolyára, egyelőre ingázik a munkahelye miatt Szabadkára, ugyanis a Kosztolányi Dezső Gimnázium zenetanára. Az általa vezetett, újraindított kórus első komolyabb szolgálata karácsonykor lesz. Emellett sikerült sekrestyést találni, megoldani a plébánia házvezetését, és a hivatalvezetői feladatokra is volt képzett jelentkező. Nagyon örülök, hogy a hittanos gyerekek számára is elkezdődhettek a különböző programok a plébánián, hiszen ők jelentik a topolyai plébánia jövőjét! Fontos, hogy megismerjék és megszeressék templomukat. A következő hetek feladata lesz, hogy úgynevezett gazdasági és pasztorális tanácsot állítsunk fel, ez a püspök úr kérése, ami minden plébániát érint – tudtuk meg.

FELÚJÍTÁS ELŐTT AZ ORGONA

Vizin Kornél orgonaművész közreműködésével a topolyai nagytemplom egy új, elektromos orgonával gazdagodott, amely felváltja a régi harmóniumot. Az új hangszer szolgálata ünnepélyes keretek között karácsonykor kezdődik, és mindaddig tart, amíg a nagy álom, a több mint 110 éves, pécsi építésű Angster orgona ismét életre nem kel.

A topolyai plébánia Caritas-csoportjának köszönhetően mézeskalács várja szombaton az adventi forgatag résztvevőit

A topolyai plébánia Caritas-csoportjának köszönhetően mézeskalács várja szombaton az adventi forgatag résztvevőit

– Készen állnak azok a tervek, hogy hogyan tudnánk a topolyai orgonát ismét a hívek szolgálatába állítani, illetve a közvetítésével valamennyi zenekedvelő művészetbarát számára igényes zenei élményt nyújtani. Ez persze hallatlan pénzügyi befektetéssel jár, és meg kell, hogy előzze a neves építész, Raichle Ferenc tervei alapján megálmodott, 1906-ban épült templomunknak, Szerbia legnagyobb, monumentális katolikus szentélyének egyre sürgetőbb felújítása is. Nem titok a tetőszerkezetének igen rossz állapota, esős időben sajnos befolyik a víz a templomtérbe. Viszont a legfontosabb a szinte dőlésközeli állapotba került, 72,5 méteres torony megmentése. Megnyugvást jelent, hogy Magyarország kormányára számíthatunk ezen célkitűzéseinkben, és az ilyenkor elengedhetetlen tervdokumentáció elkészülését követően tudjuk majd megtenni a következő lépéseket – nyilatkozta végül Szakály József címzetes prépost, a Sarlós Boldogasszony-templom plébánosa.

Nyitókép: Egy új, elektromos orgona váltja fel a régi harmóniumot