2024. április 20., szombat

Kishegyes régen és ma

A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a Possession Civil Szervezet és a kishegyesi helyi közösség Kishegyes régen és most címmel dr. Virág Gábor emlékére fotókiállítást állított össze, amelynek megnyitóját csütörtökön este tartották meg a helyi közösség tetőterében. A kiállítást Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke nyitotta meg, és felszólalt ifj. Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója is. Linka elmondta, hogy négy kiállítást terveznek, aminek a mostani a harmadik állomása.

Linka B. Gabriella megnyitja a kiállítást

Linka B. Gabriella megnyitja a kiállítást

– Három éve különböző fotókiállításokat készítünk, az első Kishegyes 250 éves jubileuma alkalmából állt össze. A második kiállítás a Rizgetős táncegyüttes 25 évét dolgozza fel, a harmadik, vagyis a mostani, a Kishegyes régen és ma címet viseli. Azokat a jellegzetes épületeket próbáltuk megörökíteni, amit a kishegyesiek mindennap láthatnak. A negyedik kiállítást akkor fogjuk összeállítani, amikor megnyitjuk a felújított kultúrközpontot – mondta el az elnök.