2024. április 19., péntek

Célunk, hogy Újvidék és Belgrád között március elsejétől meginduljon a forgalom

Tomislav Momirović építészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter megtekintette az újvidéki Kiszácsi utcában zajló munkálatokat, mely része a Belgrád-Budapest gyorsvasút kiépítésének. Az újvidéki Kiszácsi utca egy részét ugyanis hónapokkal ezelőtt lezárták a gépkocsiforgalom előtt, a régi helyére épülő új felüljárón intenzíven és a tervezett ütemben haladnak a munkálatokkal – tudósít a Vajdasági RTV.

Az illetékesek arra számítanak, hogy a jövő év első negyedében elkészülnek a munkával.

Tomislav Momirović a munkálatok helyszínén tett látogatása alkalmával kiemelte: a cél az, hogy március elsejétől meginduljon a forgalom a  gyorsvasút ezen szakaszán. Meggyőződése szerint egy napot sem késnek majd az átadással.

Úgy fogalmazott, hogy a beruházás megvalósításával Szerbiának olyan vasútja lesz, mint amilyennel csak a nagy európai városok büszkélkedhetnek.

Emlékeztetett arra, hogy a tervek szerint kétszáz kilométeres óránkénti sebességgel közlekednek majd a vonatok az említett szakaszon.