2024. április 16., kedd
NŐI LABDARÚGÁS – MAGYARKANIZSA

A negyedik hely a cél

Alaposan átalakult kerettel kezdte el a női Szuperliga új idényét a 2010-ben megalapított magyarkanizsai női labdarúgóklub, a nyár folyamán ugyanis több tapasztalt labdarúgó is elhagyta a csapatot, akiknek pótlására tehetséges fiatalok érkeztek, nekik azonban nem volt még semmilyen szuperligás tapasztalatuk. A 2021/2022-es szezon nem is indult jól a Tisza-partiak számára, három vereség után azonban Vajda Fangyó tanítványai elkezdték szép lassan gyűjtögetni a pontokat: egy fordulatos meccsen győzni tudtak Belcsényben (3:2 a Vojvodina ellen), majd elhoztak egy pontot a több mint hússzoros bajnok niši Mašinac otthonából, az ősz legfontosabb mérkőzésén pedig 0:1-ről tudtak fordítani a nagy rivális zimonyi Sloga ellen. A megszerzett 16 pontnak köszönhetően a lányok az 5. helyről várhatják a folytatást, mindössze három ponttal lemaradva a felsőházi rájátszást jelentő 4. pozíciótól. Az őszi idényben a listavezető Spartacus után a magyarkanizsaiak szerezték a legtöbb gólt a ligában, a TSC 52 találatából Trbojević Ivana 13 gólt jegyzett, míg Kneževic Milana és Đokić Staša 10-10 találatig jutott. A bajnokság első felében a Sloga csapata mellett a kék-fehérek tudták csak bevenni a mezőnyből kimagasló Spartacus kapuját, ráadásul mindezt Szabadkán tették, ahol a vendégcsapatok csak a legritkább esetben tudnak gólt szerezni a régió legjobb együttese ellen. Kovács Izabelláék egy klubrekordot jelentő gólzáporos győzelemmel zárták az őszt, ám a csapat decemberben sem pihen sokat, a hónap elején Montenegróban vettek részt egy nívós teremtornán, és az év végéig még játszani fognak a majdanpeki és a székesfehérvári tornán is.

A magyarkanizsai klub utánpótláscsapata is alaposan kicserélődött a mostani idényre, a tavalyi gárda húzóemberei közül ugyanis többen is kiöregedtek a 15 éven aluli korosztályból, így az U15-ös gárda keretébe is több új játékos került be, olyanok, akiknek nem volt semmilyen nagypályás tapasztalatuk. Csizmár Zsolt tanítványai egy háromgólos idegenbeli sikerrel kezdtek a Fejlesztési Liga északi csoportjában, utána azonban a „kicsiknek” nem sikerült újabb győzelmet elérni, így egy győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel a 7. helyen zárták a bajnokság első részét. Az U15-ös gárda góljait négy játékos szerezte: Špicanović Milica ötször, Juhász Lara és Ivanics Réka négyszer, míg Marijić Anthea kétszer vette be az ellenfelek kapuját. Az ősszel a klub legifjabb labdarúgói is versenybe szálltak, az U12-es lánycsapat indult ugyanis a Futball 7 elnevezésű utánpótlás-bajnokságban, ahol a TSC-s kislányok fiúcsapatok ellen játszottak. A topolyai akadémián készülő együttes az ősz folyamán egy első, egy második és egy harmadik helyet szerzett a Futball 7-es tornákon, így a kislányoknak minden esélyük megvan arra, hogy tavasszal eljussanak a bajnokság hatcsapatos zárótornájára. A magyarkanizsai, tóthfalui és törökkanizsai tornákon az óbecsei Pataki Petra bizonyult az U12-es csapat legjobb góllövőjének, de a bajsai Kol Nikolett és az adai Báthory Anna teljesítményére sem lehetett panasz, hiszen ők is kivették a részüket a csapat sikeréből.

Az U12-es csapat

Az U12-es csapat