2024. március 28., csütörtök
FOCIAJÁNLÓ

Foghíjas forduló Angliában

Pénteki állás szerint legalább öt találkozót elhalasztanak a Premier League-ben a csapatok koronavírus-fertőzései miatt. A liga vezetősége a szigetországi sajtó szerint ugyanakkor elvetette a teljes forduló halasztását, így az egyébként is zsúfolt újév körüli angliai naptár tovább sűrűsödhet, amikor sort kerítenek a most elcsúsztatott összecsapások pótlására. A megrendezendő meccsek sorából a Liverpool és a Tottenham mérkőzése emelkedik ki fontosságát tekintve, a hárommeccses győzelmi sorozatot futó Spurs az Anfielden négy meccs óta csak diadalt ismerő Pool otthonában megkavarhatja a lapokat az élmezőnyben.

Rövid idő alatt második derbijét játssza Spanyolországban az Atlético, amely Sevillában próbálja majd kijavítani az egyébként magyarázható vereséget, amelyet a Real Madrid elleni csúcsrangadón szenvedett el. A Matracosok számára a BL-pozíció megtartása lehet a tét a közvetlen rivális ellen. Olaszországban a nemrég még fej fej melletti éllovasok, a Milan és a Napoli csapnak össze a San Siróban, amiből a sereghajtó Salernitánánál vendégeskedő Inter, valamint a Romát fogadó Atalanta is profitálhat.

SZOMBAT

13.00, Arena Sport 1: Novi Pazar–Vojvodina
13.00, Arena 1P: Partizan–Kolubara
14.15, M4, Arena Sport 5: Ferencváros–Honvéd
14.45, Sport 2, Arena 1P: Atalanta–Roma
15.00, Arena 4: Leipzig–Bielefeld
15.00, Arena Sport 1: Napredak–Spartacus
15.30, Sportklub 6: Leipzig–Arminia
16.05, Spíler 2, Arena 2P: Real Sociedad–Villareal
16.45, M4: MTK–Paks
17.45, Sport 2, Arena 1P: Bologna–Juventus
18.00, Spíler 1, Sportklub 1: Leeds–Arsenal
18.00, Arena 4: Hertha–Borussia (D)
18.20, Spíler 2, Arena 2P: Barcelona–Elche
19.15, M4: Fehérvár–Mezőkövesd
20.40, Spíler 2, Arena 1P: Sevilla–Atlético Madrid

VASÁRNAP

12.40, Digi Sport 1, Sportklub 1: Everton–Leicester
12.50, M4, Arena Sport 3: Kisvárda–Puskás Akadémia
14.30, Sportklub 3: Feyenoord–Ajax
15.05, Digi Sport 1, Sportklub 1: Newcastle–Manchester City
16.10, Spíler 2, Arena 1P: Athletic Bilbao–Betis
16.20, M4+: Gyirmót–Debrecen
17.00, Sportklub 2: Fenerbahçe–Beşiktaş
17.15, Digi Sport 1, Sportklub 1: Tottenham–Liverpool
18.35, M4+: Zalaegerszeg–Újpest
20.00, Sport 2, Arena 1P: Milan–Napoli
20.40, Spíler 2, Arena 2P: Real Madrid–Cádiz