2024. március 28., csütörtök
SPORTBULVÁR

Hét pillanat, melyek ikonná tették Räikkönent

Visszavonult a sporttörténelem talán legkevésbé megosztó világsztárja: Kimi Räikkönen utánozhatatlan karaktere miatt általános szimpátiát váltott ki a Formula–1 talán minden nézőjéből. Sebessége 2007-ben világbajnoki címig repítette, riválisai is úgy tekintettek rá, mint aki mindig tisztességesen versenyez, és nagyon ritkán keveredik balesetbe, az iránta kialakult rajongást azonban elsősorban nem ennek, hanem életstílusának, klasszikus egysoros válaszainak és kifelé sugárzott nemtörődömségének köszönheti. Felidézzük azokat a momentumokat, amelyek a teljesítményétől függetlenül legendává tették a Jégembert a 20 évet átölelő karrierje során.

Az első futam

2001-es F1-es debütálásakor még a bennfentes körökben is alig lehetett tudni erről a 21 éves finn srácról, aki a megelőző időszakban versenypálya helyett a kötelező sorkatonai szolgálatban volt kénytelen tapasztalatot gyűjteni. Mivel mindössze 23 versenyt teljesített formulaautóban, mielőtt Peter Sauber leigazolta őt F1-es csapatához, az FIA is szkeptikus volt a felkészültsége kapcsán, és először csak ideiglenes szuperlicencet állított ki számára. Räikkönen emiatt a legkevésbé sem idegeskedett: a mára a sport folklórjává vált történet szerint a finn legelső versenye előtt még aludt, és fél órával a rajt előtt kellett őt felrázni, hogy aztán Melbourne-ben rögtön egy hatodik hellyel debütáljon.

Bukfenc a jachtról

Räikkönen „szerencséje”, hogy igazán bohém életét még a közösségi oldalak előtti időkben, a 2000-es években élte, amikor még nem állt fenn annak a veszélye, hogy bármi, amit tesz, azonnal felkerül a világhálóra. Így először csak szóbeszédből kezdett el terjedni, hogy a finn ritkán mond nemet egy kiadós italozásra, és hogy mclarenes főnökével, a versenyzőiről pedáns, jól fésült képet festeni igyekvő Ron Dennisszel többször volt nézeteltérése emiatt. Aztán megjött az első dokumentált videó, amelyen az látszott, ahogy a valószínűleg nem teljesen józan Räikkönen egyensúlyát veszti, és lebukfencezik egy monacói jacht tetejéről, innentől pedig már nem tudta lemosni magáról ezt a képet – de nem is nagyon akarta. „Korábban azzal viccelődtem, hogy amíg az ember több napot részeg, mint amennyit másnapos, addig nincs gond. Nálam rendben voltak a számok” – mondta pár éve Räikkönen, aki könyvében már nyíltan beszélt élete ezen oldaláról is, például amikor 2013-ban két verseny között 16 napos italozást tartott barátaival – és a következő versenyen dobogós lett.

A nyers válaszok királya

Az elég hamar kiderült róla, hogy nem finomkodik a szavaival: bár rövid válaszokat ad, de azokban mindig benne van a lényeg. A 2006-os szezonzáró futam előtt a visszavonuló Michael Schumacher tiszteletére tartottak egy búcsúeseményt, amelyről egyedül Räikkönen hiányzott. Amikor az angol nyelvű közvetítés riportere, Martin Brundle megkérdezte tőle, miért nem ment el az eseményre, a finn élő adásban csak annyit mondott: „Éppen szartam.”

A világ leghíresebb fagyija

Egész biztos, hogy nem kapott még akkora felhajtást egy jégkrém elfogyasztásának folyamata, mint a 2009-es Malajziai Nagydíjon Räikkönen előadásában. A futamot a hirtelen lezúduló monszuneső miatt piros zászlóval felfüggesztették, s miközben a mezőny többi tagja még az autóban várakozott a folytatásra, a finn, mintha csak érezte volna, hogy nem lesz újraindítás, kiszállt a Ferrarijából, átöltözött, papucsban beslattyogott a csapata motorhome-jába, és kivett a hűtőből egy kólát meg egy Magnumot. A pillanatot a tévékamera is rögzítette, és több sem kellett ahhoz, hogy örökre összekötődjön az édesség a versenyzővel a rajongók fejében. Éveken át még csapatai is előszeretettel használták a fagyievést marketingcélokra, ő maga viszont nem értette ezt a felhajtást: mint mondta, a világ legtermészetesebb dolga, hogy valaki elnyal egyet.

Tévúton a pályán

Räikkönenről köztudott, hogy nem kedveli a versenyzést körülvevő sallangot, így jó ideje már a csütörtöki pályabejárásokon sem vett részt – ezek során a csapatok együtt átvizsgálják a pályán történt változásokat. A 2012-es Brazil Nagydíj versenyén aztán a finn egyszer a kavicságyba csúszott, és a bukótér túloldalán, egy aszfaltozott menekülőúton próbált visszatérni a nyomvonalra. Igen ám, de azt az átjárót félúton egy kerítés zárta el, így Räikkönennek vissza kellett fordulnia a Lotussal, amivel rengeteg időt vesztett. Mint utólag elmondta, korábbi emlékeit követte, amikor az az útvonal még átjárható volt. Räikkönen és a kerítés esete azóta mémmé nemesedett, mint egy újabb olyan abszurd jelenet, ami csakis vele fordulhatott elő.

„Hagyj békén, tudom, mit csinálok”

A 2012-es Abu-dzabi Nagydíjon a két év ralizásból való visszatérését követő első futamgyőzelmét aratta a Lotus pilótájaként. A sikerre nemcsak ő, hanem a csapat is régóta várt, így a versenymérnöke folyamatosan a legapróbb tudnivalókat is közölte Räikkönennel a rádión, nehogy bármi hiba is csússzon a számításaikba a győzelem felé vezető úton. A finnek azonban egy idő után elege lett a túlzott pátyolgatásból, s többször is erélyesen visszaszólt a túlbuzgó csapatnak, egyszer a címben olvasható módon. A „Hagyj békén, tudom, mit csinálok” a Räikkönen hitvallását talán legjobban meghatározó mondat, így az sem csoda, hogy most utolsó versenyére az Alfa Romeo a következő szöveget írta autójára: „Kedves Kimi, most már békén hagyunk.”

Az a bizonyos díjátadó

Räikkönen összesen hat alkalommal zárta az F1-es szezont az első három helyezett között, amivel meghívót váltott az FIA év végi díjátadó gálájára. Utoljára 2018-ban történt ilyen, amikor harmadik lett a Ferrarival, ahhoz pedig, hogy az ízléséhez túl sok protokolláris elemet tartalmazó eseményt elviselhetőbbé tegye, igyekezett a lehető legtöbb emberrel koccintani. A felvételekről egyértelműen átütött, hogy a finn túlságosan felöntött a garatra, s még színpadra lépésekor is majdnem padlóra küldte őt a lendület. Ha bárki mással történik, akkor elfogadhatatlan viselkedés, de Räikkönenre természetesen nem lehetett haragudni, hiszen csak a róla szőtt legendáknak megfelelően járt el.