2024. március 28., csütörtök

Tehermentesíteni a nagy átkelőket

A kamionok fogadására is alkalmassá kell tenni a Hercegszántó–Béreg átkelőt

Nagy szükség van a Hercegszántó és Béreg közötti határátkelő kapacitásának bővítésére, a polgárok érdekei miatt kell foglalkozni egy ilyen munkafeladattal – maga a projektum már mintegy másfél évtizedre terjed ki, hiszen az első tervezéseket, kivitelezéseket és az előttünk álló munkát is beleszámítva ennyi idő telik el, jelentette ki Újvidéken a Vajdasági Településrendezési Intézetben Pásztor István, a tartományi parlament elnöke.

A Hercegszántó–Béreg átkelő bővítési projektumának nyitókonferenciáját tartották meg pénteken, az elképzelés magába foglalja a szükséges vámőrségi pontnak és a teherforgalmi kapacitásoknak a megteremtését is.

Nem a kívánságok, hanem a lehetőségek határozták meg a megvalósítás ütemét. Úgy vélem, már eljutottunk addig, hogy kimondhatjuk, ez a projektum az IPA határon átnyúló együttműködési program következő költségvetési időszakában stratégiai fontosságúnak számít majd. Ez azt jelentené, hogy mintegy két éven belül növelni tudnánk a forgalmat az átkelőn, fogadni tudnánk a teherautókat. Semmi kétség affelől, hogy erre hatalmas igény van, elég csak megfigyelnünk a horgosi és kelebiai kamionsorokat – fogalmazott a projektum kapcsán Pásztor István.

Egyrészt bonyolult procedúrának számít a teherforgalom továbbengedése, másrészt egyre nagyobb a határokra nehezedő nyomás is Szerbia folyamatos iparosodása, az árukivitel és -behozatal erősödése miatt. Nyugat-Bácska szempontjából lényeges ennek az átkelőnek a fejlesztése – értékelte Pásztor, emlékeztetve, hogy Magyarország és Szerbia között kilenc határátkelő működik, ebből hat kishatárforgalmi, de csak kettő fogad teherautókat is.

A mögöttünk álló IPA költségvetési időszakban másfél milliárd euró állt a rendelkezésre, ez is mutatja az együttműködési program jelentőségét, értékelte Vidosava Enderić tartományi régiófejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati segédtitkár. Számos projektum indult útjára a Magyarországgal, Horvátországgal, Bosznia-Hercegovinával és Romániával megvalósított európai együttműködés által. Egyes kiírásokra hétszer több projektum pályázott, mint amennyit végül jóvá tudtak hagyni. A régiók közötti fejlettségi szintbeli különbségek felszámolása lényegében a cél, s ehhez a célhoz hozzájárul majd a Hercegszántó–Béreg átkelő fejlesztése is. A 2021 és 2027 közötti időszakra az IPA-program 14,2 milliárd eurót irányoz elő a Nyugat-Balkán és Törökország alkotta térség számára. Annyi bizonyos, hogy Szerbia is jelentős összegre számíthat ebből a keretből, s a többi között a zöldberuházások képezik majd a legjelentősebb projektumokat, jegyezte meg Enderić.

A Vajdasági Településrendezési Intézet 2019-ben a magyar Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel és a Szerbiai Utak közvállalattal közösen jelentkezett az IPA-kiírásra, a projektumot jóváhagyták, az első konkrét lépéseket 2021 februárjában tették meg, számolt be Predrag Knežević, az intézet igazgatója. A költségvetést 470 ezer euróban állapították meg, a feladatokat július végéig kell elvégezni. Az egyik alapvető cél annak a lehetővé tétele, hogy a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók is át tudjanak kelni a határon, majd megállapítsák ennek az újításnak a környezetvédelemre gyakorolt hatását. Az intézetnek ez már az ötödik projektuma, mely, ebből következően, rendelkezik a megfelelő gyakorlattal a sikeres lezáráshoz, értékelte az igazgató.

Nyitókép: Pásztor István nyilatkozik a projektumindító konferencia előtt (Dávid Csilla felvétele)