2024. március 29., péntek
ZOMBOR

Megbírságolták a környezetvédelmi tüntetőket

A zombori rendőrkapitányság ötezer dináros bírságot szabott ki azokra a polgárokra, akik részt vettek december 4-én a lítiumbányák megnyitása, valamint több törvénytervezet elfogadása elleni tüntetésen a város legelső, legrégebbi körforgalmi útkereszteződésében. A bírságot azért rótták ki, mert a tiltakozók a közúton sétáltak, és ezzel akadályozták a forgalmat. A szabálysértési bírságot a tiltakozók lakcímére kézbesítik, jelezvén, hogy a szabálysértőket a helyszínen készített videófelvétel alapján azonosították, és erről fényképet is csatoltak a végzés mellé.

A Belügyminisztérium a minap bejelentette, hogy az eseményről tudósító újságírókat nem bírságolják meg, de Zomborban másként történt, a SOinfo.org újságírója, Sava Majstorov az első öt közt kapta meg a bírságról szóló végzést. Amíg a többieket a december 4-ei megmozdulás miatt marasztalták el, Majstorov szabálysértését december 12-ére, vasárnapra datálták.

A megbírságoltakat a megmozdulás során senki sem igazoltatta, miként annak befejezését követően sem.