2024. április 16., kedd

Színvonalas és érdekes

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ Darányitelepi Társalgójában kedden este Varjú Márta főszerkesztő és Németh Zoltán, a Magyar Szó Naptár szerkesztő mutatta be kiadványunkat.
Varjú Márta emlékeztetett arra, hogy egy időben a Naptár nem jelent meg, emiatt számos tiltakozó levél, telefonhívás és e-mail érkezett a szerkesztőségbe – az olvasók érdeklődtek a kiadvány iránt.

– A Naptár szinte egyidős a Magyar Szóval, amelynek első száma 1944. december 24-én látta meg a napvilágot, míg a később népszerűvé vált kiadvány ezt követően egy évvel jelent meg első alkalommal. Az évek hosszú során rendszeresen megjelent a kiadványunk, míg a kétezres évek elején egyesek úgy gondolták, hogy a Naptár elavult, a múlté, és hogy már nincs érdeklődés iránta. Több éven keresztül szüneteltették a megjelenését – emlékezett vissza Varjú Márta főszerkesztő.

Hozzátette, hogy a főszerkesztővé választását követően a programbeszédében hangsúlyozta, hogy visszaállítja a Naptár megjelentetését. Ígéretének eleget tett. Bejelentette, hogy a 2013-ban újraindult sorozatban a jövő évre szóló kiadvány a jubileumi tizedik a sorban.
– Amikor hosszú idő után először piacra dobtuk a Naptárt, hirtelen Vajdaság legkelendőbb, magyar nyelvű kiadványává vált, ugyanis 1800 példányt adtunk el belőle. Az érdeklődés azóta sem hagyott alább, emiatt úgy gondoltuk, hogy minden évben valamilyen újítással lepjük meg olvasóinkat. Az első ilyen, új szellemiségű Naptárunk 2019-ben jelent meg, amikor lapunk fennállásának a 75. évfordulóját ünnepelte. Ezt a lelkületet azóta is igyekszünk továbbvinni és erre építkezünk – mondta a főszerkesztő.

Kiemelte, hogy az újságírók részéről is nagy az érdeklődés, hiszen számos ötlettel állnak elő, és ők is igényelik a Naptár megjelenését. Ez a kiadványunk is színvonalas, érdekes, ismeretterjesztő, gyönyörű képekkel teli és olvasóbarát.
Németh Zoltán elmondta, hogy a főszerkesztő négy évvel ezelőtt kérte fel a Naptár szerkesztésére, és akkor alakult ki az az elképzelés, amely a mostani kiadványt is jellemzi.

– Minden hónapra vonatkozóan riportokat és érdekességeket találunk benne, a kiadvány többi részébe pedig a jövő évhez kötődő cikkek kerültek. A könyv címlapján Kiss-Butterer Márta festménye látható, valamint a belső oldalakon is, az előző évekhez hasonlóan minden hónap egy-egy címoldallal kezdődik, amelyeket vajdasági, magyar képzőművészek alkotásai díszítenek – ismertette Németh Zoltán.
Hozzátette, hogy miután beérkeznek a kéziratok, a szerkesztési folyamat nem vesz igénybe túl sok időt, egy-két hét alatt elkészülhet a könyv.

A tartalomból ezúttal sem hiányoznak az egyes hónapok naptárai, a jegyzetek és a rövid leírások a dátumokhoz köthető érdekességekről, eseményekről. Az összeállított receptek sem maradtak ki, amelyek ezúttal a világ minden tájáról származó tésztafélékről szólnak. Az előző évekhez hasonlóan Gyermeksarok, keresztrejtvény és sakkfeladványok is találhatók a kötetben, valamint a Barangolás című rovat, amelyben minden hónap hasábjain egy-egy vajdasági helyszínt mutatunk be az olvasónak. Olyan pontokat tartományunkban, amelyeket érdemes lehet meglátogatni. A kiadványt megvásárlók nyereményjátékban is részt vehetnek, ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy valószínűleg kérdésekkel ellátott szelvényjátékot indítunk meg lapunk hasábjain.

Az élőújságot követően elbeszélgettünk a jelenlevőkkel, megkérdeztük tőlük, hogy milyen gyakran olvassák, és mióta vásárolják a Magyar Szót, mennyire elégedettek a tartalommal, a megjelenő cikkek színvonalával.


Papp Katica

– A napilapot nemrégiben kezdtem el olvasni, viszont ritkán jutok hozzá. Magam nem vásárolom, a szomszédok azonban gyakran áthozzák, és ilyenkor szívesen átlapozom és olvasom.

Galambos László

– A Magyar Szó előfizetője vagyok és mindennap kézbe veszem a lapot. Már mintegy hatvan éve rendszeres olvasója vagyok a napilapnak. A tartalommal alapjában véve elégedett vagyok, persze mindig lehet rajta javítani.
Dr. Csáky Sörös Piroska

Dr.Csáky Sörös Piroska

Dr.Csáky Sörös Piroska

– Rendszeresen olvasom a Magyar Szót, amikor csak hozzájutok, korábban előfizetője is voltam, de mivel tömbházban lakom, sokszor előfordult, hogy nem kaptam meg a lapot. Azóta csak a csütörtöki és a hétvégi számot vásárolom meg, különösen szeretem a mellékleteket, a Tarka Világot, a Gyógykalauzt, sőt még a fiataloknak szóló Képes Ifjúságot is szívesen elolvasom. A kiadványok közül a Naptárhoz különösen kötődöm, hiszen a családban az első, 1945-ben megjelent számtól kezdve szinte minden példány megvolt. A kiadvány művelődéstörténeti szempontból nagyon jelentős, ugyanis az adott évben hónapokra voltak lebontva az események, emellett szépirodalmi melléklete is volt, és a háziasszonyok is megtalálták benne a sütés-főzéssel, kézimunkázással kapcsolatos cikkeket is.