2024. április 23., kedd

Ünnep és szülőföld

Arcomba csípő zúzmarás hajnalon indulok szokás szerint a kenyérért, gyönyörködöm a fehérre festett Vajhegy pompás látványában, s megállapítom magamban újfent, hogyha nem itt születtem volna, s kisdiákként nem itt tettem volna a szépet egy Iluska nevű lánynak, akkor is mindig ide tartoznék.

A helyszín tisztázott hát mindörökre: a szülőföld. Marad függőben a bennünket idébb és odább lebbentő, röpítő valami, amit megkíséreltünk percekben és évezredekben mérni, de igazán soha ki nem ismertünk: az idő.

Voltunk játszadozó gyermekek, sokra vágyó ifjak és anyaságukban kiteljesedő csodálatos asszonyok, vagy a teremtés tudományát birtokoló tekintélyes férfiak a szülőföld tejjel-mézzel folyó Kánaánjában, s ha felkúsztunk a tudás ormaira, a múlt csodálatos völgyeire láttunk rá, amelyekben mindig más-más népek, egyének jelenlétében zajlott a történelem.

Vagyunk azok, akikké térbeli és időbeli helyzetünk tett bennünket: örök nyughatatlanok, egyensúlyukat végre meglelők,  magabiztos teremtői egy szeretetelvű, családcentrikus világnak. E világ valamelyik csücske pedig mindenképpen belelóg a folyó évezredbe.

Ahogy visszafelé tekintve látni véljük, ki mindenki volt az elődünk, aki a mai mennybéli és földi országainkat alapította meg a betlehemi Jézustól Szent István királyig, sok-sok nép első nagy fejedelméig, úgy tisztában kell lennünk vele: nem magunk, hanem az utódaink búcsúztatják majd el egykoron a harmadik évezredet, s mondják meg – ha még valaki is tud majd rólunk a bölcs könyvekből –, hogy kik is voltunk.

Elégedjünk meg kevesebbel: egy századdal, amelynek az arculatát már inkább formálhatjuk! Legyünk a XXI. század alakítói! Vagy már ahhoz is lefékezi lendületünket a múló idő, a háborúk és a gyilkos járványok?

Ki ne járt volna még úgy soha, hogy éppen a legnagyobb lendületében akasztották meg csellengő semmittevők, akiken segíteni sem lehetett, mert maguk sem tudták, hogy mit akarnak? Akadékoskodásuk miatti megtorpanásunk elég lehet ahhoz, hogy éppen most álljunk meg, amikor nagy léptekkel kellene továbbhaladnunk a tudomány és művészetek útjain, hiszen veszélyben a földgolyóbis, az emberiség, sőt az emberi jóság, tisztesség és becsület is… Annyi-annyi a tennivalónk. Nehogy éppen az új esztendő kapujának kilincsére fagyjon a kezünk!

Már az sem kevés, ha nem az egész ezredet, még csak a századot sem, hanem csupán a 2022. esztendőt formáljuk a békeszerető, okos, boldog ember arcára.